Egy, a TikTok alkalmazáson belüli kód arra utal, hogy a TikTok elkezdhet tesztelni egy reklámmentes előfizetési szintet a felhasználók számára. A platform egyelőre az Egyesült Államokon kívül, de angol nyelvterületen teszteli a szolgáltatást.
Az új lépés értelmében 4,99 dollárért az előfizetők reklámmentes élményt kaphatnának a TikTokon – a jelek szerint más nagyobb kötöttségek nélkül.
A TikTok megerősítette a TechCrunchnak, hogy tesztelik ezt az előfizetéses rendszert, de csak egyetlen, angol nyelvű piacon, az Egyesült Államokon kívül (hogy konkrétan hol, azt nem nevezték meg).
A vállalat cáfolta az Android Authority jelentését, amely szerint az előfizetés a közeljövőben az Egyesült Államokba is megérkezik, mivel a mostani, kis léptékű tesztek alapján még nem mondható ki, hogy biztosan bevezetik a terméket.
A blog megállapításai alapján úgy tűnik, hogy az előfizetés csak a TikTok által kiszolgált hirdetéseket szűrné ki, vagyis az influenszermarketinggel (vagyis azokkal a videókkal, amelyekért egy-egy influenszer pénzt kap) továbbra is találkoznának az előfizetők. Ezt azért is lenne nehezebb szűrni, mert egyes influenszerek nem hozzák nyilvánosságra a márkaszponzorációjukat.
A TikTok a legtöbb bevételét hirdetésekből szerzi, és eddig az online reklámköltések visszaesése sem rengette meg. Korábban beszámoltunk arról, hogy aplatform kínai tulajdonosa, a ByteDance mintegy 6 milliárd dollár működési nyereséget ért el az idei első negyedévben, mintegy kétszeresét az egy évvel korábbinak.