Index Vakbarát Hírportál

Úttörő kutatás: a valóság új dimenzióját tapasztaljuk meg halálunk előtt

2023. október 5., csütörtök 20:37

Agyi jeleket vizsgálva látták a folyamatot, ami civilizációtól függetlenül egyforma halálközeli élményeket okoz.

Az úttörő kutatás szerint az emberek haláluk előtt a valóság új dimenzióit tapasztalják meg. A halálközeli élmények vízióihoz vezető agyi folyamatokat a New York-i Egyetem orvosi karának munkatársai vizsgálták.

Az EEG-méréseket a világ 25 különböző kórházában szívleállás miatt újraélesztett embereken végezték. Az 567 eset túlnyomó többségében nem járt sikerrel az újraélesztés, 53 betegnél azonban igen. Az életben maradók közül tizenegyen jelezték, hogy tudatuknál voltak az újraélesztés során, hatan pedig halálközli élményeket is átéltek.

A kutatást jegyző Sam Parnia, a NYU Langdon sürgősségi osztályának orvosa és az orvosi kar adjunktusa úgy vélte, hogy az élet és halál határán megszűnnek az agyi gátló folyamatok, az emberek ekkor találkoznak egy mélyebb tudatállapottal, amelyben az emlékekkel, gondolatokkal és etikai perspektívával együtt világosabban látszanak a valóság dimenziói.

Parnia a Motherboardnak elmondta: azok a betegek, akik az újraélesztő szemszögéből eszméletlennek tűnnek, következetesen arról számolnak be, hogy tudatukon vannak.

Van egy belső élményük, és nemcsak öntudatuknál vannak, hanem egy magasabb öntudatnál, mint amit korábban megtapasztalhattak. A gondolataik élesebbek és világosabbak a megszokottnál

– mondta.

Még fontosabb, hogy ez az élmény az egész élet céltudatos és értelmes újraértékelésével jár, ami nemcsak egyes pillanatokra vonatkozik, hanem az egész életre. Ez egy rejtély, ami nem csak egy-két anekdotán alapul. Bizonyos kutatások szerint a felnőtt népesség 10 százalékának van ilyen élménye életében, ami ha kiszámoljuk, 400 vagy 500 millió embert jelent

– tette hozzá.

Parnia és kollégái meghatározott agyterületeken kimutatható aktivitást kerestek. Újraélesztés közben EEG-mérést végezni nem triviális vagy egyszerű feladat, lényegében csak a szívmasszázs szüneteiben tudtak mérni, de így is sikerült rögzíteni az öntudatra jellemző biomarkereket.

A legtöbb orvosnak azt tanítják, hogy az agy öt-tíz perc oxigénmegvonást követően meghal. A tanulmány egyik fontos megállapítása, hogy ez nem így van. Annak ellenére, hogy a szívleállás után másodpercekkel leáll az agy, ez nem jelenti azt, hogy károsodott vagy halott. Csak hibernálódik. Kimutattuk, hogy az agy válaszol, és képes visszatérni a funkciójához akár egy órával később is, ami egy teljesen új ajtót nyit a lehetséges kezelések előtt

– mutatott rá Sam Parnia.

A tanulmányban úgy fogalmaznak, hogy 

fiziológiailag a normálishoz közelítő EEG-aktivitás (delta-, théta-, alfa-, béta-ritmusok) jelentkezett hálózati kognitív és idegi tevékenységgel 35-60 perccel az újraélesztést követően. Ez az első jelentés az öntudatra utaló biomarkerekről CA/CPR során.

A kutatás egy a most egyszerre megjelent halálközeli tapasztalatokkal foglalkozó tudományos cikkek közül. Parnia és kollégái szívleállást túlélő 28 pácienssel elbeszélgetve megállapították, hogy a halálközeli tapasztalatok nem téveszthetők össze hallucinációkkal vagy akár álmokkal. Erre utal, hogy társadalmi és kulturális háttértől függetlenül mindenki arról számolt be, hogy egy gyermekkorra emlékeztető megnyugtató helyen érezte magát, ahol az életük eseményeit morális szempontból látják, mielőtt vissza kell térniük az életbe.

Az ilyen halálhoz közeli élményeket vizsgálva azt látjuk, hogy konzisztensek a globális népességben

– hangsúlyozta Parnia, hozzátéve: a kutatás következő lépése, hogy másodpercről másodpercre vizsgálja az agy neurofiziológiáját a halál során.

(Vice)

Rovatok