Index Vakbarát Hírportál

Nem szólíthatnak többé a nevén egy nőt az Apple újítása miatt

2023. október 8., vasárnap 07:37

Egy 26 éves amerikai edző, Siri Price kénytelen volt keresztnevet változtatni, miután az Apple új operációs rendszerében működő virtuális asszisztens, Siri aktiválásához már elég a nevet kiejteni – emiatt pedig a fiatal nő környezetében szabályosan megbolondultak a telefonok és egyéb kütyük.

Az Apple hangvezérelt digitális asszisztense eddig kizárólag a „Hey Siri” felszólítás teljes kiejtésekor aktivizálódott, ám az iOS legújabb, 17-es verziójában már elegendő a nevet, vagyis a Sirit kimondani ahhoz, hogy ránk figyeljen a virtuális segéd.

Az edzőként dolgozó nő elmondta, hogy az utóbbi években viszonylag könnyen el tudta kerülni a kellemetlenségeket azzal, hogy az edzőteremben minden tanítványa kerülte a „Hey Siri” („Szia, Siri”) üdvözlést.

Az iOS-frissítés óta azonban ha valaki kiejti a keresztnevét, azonnal számos Apple-készülék válaszol rá – sokszor hangeffektus kíséretében –, és várja az illető kérdéseit, utasításait.

Idegesítő volt, de kezelhető. Most azonban az emberek a nevemet sem mondhatják ki

– kommentálta az új helyzetet Price a The Sunnak, és hozzátette, hogy a helyzet nem csak az edzőteremben okoz gondot; barátja telefonja is folyton felébred”, amikor nevén szólítja barátnőjét.

Siri munkatársainak és tanítványainak így találniuk kellett egy megoldást, ami végső soron az lett, hogy Siri helyett Siznek szólítják.

Az Apple igazán választhatott volna valami másik nevet, mivel rengeteg Siri nevű ember van, akiknek elviselhetetlenné teszik az életét – méltatlankodott Price.

Rovatok