Index Vakbarát Hírportál

Megkongatták a vészharangot a tudósok a gyógyszerek miatt

2023. október 11., szerda 11:53

Az emberiség a növények kipusztulása miatt elveszítheti a jövőbeli gyógyszereinek akár a felét is – derül ki egy kutatásból, amelyre a Sky News hívta fel a figyelmet. A tudósok megkongatták a vészharangot: szerintük akár több százezer növény és még több gombafaj is veszélyben lehet.

A virágzó növények csaknem fele, több mint százezer növény van veszélyben, míg a tudomány által még le nem írt növények mintegy 77 százaléka nincs biztonságban.

Néhányuk a felfedezésük és a katalogizálásuk időpontja között – ami átlagosan 16 év – máris kihalófélben van – írja a Sky News. A kihalások oka pedig döntően az élőhelyek elvesztése: úgymint az erdőirtás vagy a gátak építése miatt, amelyek elárasztják a folyásirány környezetében lévő területeket.

Jobb félni, mint megijedni

Matilda Brown a Kew-i Királyi Botanikus Kertek kutatója, természetvédelmi elemző szerint az éghajlatváltozás már a láthatáron van, eredményeit pedig a Világ növényeinek és gombáinak állapota című új jelentésben közzé is tette. Munkájában arra szólít fel, hogy 

minden újonnan leírt fajt veszélyeztetettként kell kezelni, amíg az ellenkezőjét nem bizonyítják.

A kutató elmondta, ez több, mint az emlősök, madarak, hüllők, halak, gerincesek összes fajának száma együttvéve.

Ha figyelembe vesszük, hogy 10-ből 9 gyógyszerünk növényekből származik, akkor potenciálisan az összes jövőbeli gyógyszerünk felét elveszíthetjük

– közölte az elemző, hozzátéve, ez egy óriási szám az emberiségre gyakorolt potenciális hatások szempontjából is.

Brown jelentéséhez – mely az ismert növényfajok legteljesebb nyilvántartása és több mint 350 ezer nevet tartalmaz (World Checklist of Vascular Plants) – 30 ország 102 intézményének több mint 200 tudósa járult hozzá. A jegyzéket folyamatosan frissíteni kell, mivel évente csaknem 2500 új fajt írnak le hivatalosan.  

Sok újonnan leírt faj azért van veszélyben, mert csak egy adott régióra jellemzőek, vagy mert embereknek erősen kitett területeken élnek. Ráadásul számos úgynevezett „sötét folt” létezik az Amazonas, India, Kína, Délkelet-Ázsia trópusi területein és a Közel-Kelet egyes részein is, ahol a konfliktusok, a nehéz terepviszonyok és a megfelelő finanszírozás hiánya nehezíti a botanikusok munkáját.

Többet tudunk a Mars felszínéről, mint a gombákról

A mikológusok – a gombákat tanulmányozó tudósok – becslései szerint összesen mintegy 2,5 millió faj létezik, amelyek közül mindössze 155 000-et katalogizáltak. Alexandre Antonelli professzor, a Kew tudományos igazgatója úgy fogalmazott: „Többet tudunk a Mars felszínéről, mint a bolygónkon élő gombákról.”

A tudományos leírás jelenlegi ütemével 750-1000 évbe telne az összes gombafaj katalogizálása

– mondták a kutatók, hozzátéve, hogy szerintük a DNS-szekvenálás és a molekuláris adatok tanulmányozása segíthetne ezt felgyorsítani.

A tudósok a 2020-as járvány óta 10 200 új gombafajt és több mint 8600 növényfajt írtak le, mivel a lezárások miatt több idő állt rendelkezésükre. 

Antonelli professzor bízik benne, hogy a kutatás nyomán a döntéshozók 2030-ig az állatok mellett a növényeket és a gombákat is beveszik majd a bolygó védelmére vonatkozó nemzetközi célkitűzések közé, hiszen, mint mondta,

a növények és gombák az emberi élet minden ökoszisztémájának alapkövét képezik.

Rovatok