A CD-k első generációja már romlásnak indult, konkrét esetekben szó szerint olyan rothadás formájában, mint amit a romló ételeken is láthatunk. Mi lesz így az adatainkkal?
A digitális tartalmainkat, digitálisan keletkezett fájljainkat számítógépes tárolóeszközökre mentjük és tároljuk, de ez kétélű kard. Maga a digitális adat korlátlanul sokszorosítható bármiféle másolási veszteség nélkül – vagyis elméletileg örökké tarthat. A fizikai adathordozón történő digitális tárolás azonban fizikai volta miatt sérülhet, és ez a hiba az adatokat elérhetetlenné teheti. Más szóval: az adatokat bizonyos időközönként, mielőtt az adatainkat tároló adathordozó meghibásodik, új adathordozóra kell másolni, hogy ne veszítsük el az adatainkat.
A pendrive-ok ugyan megoldást jelenthetnének, de azok tárolási technológiájuk miatt megbízhatatlanok, és viszonylag sűrűn kell ellenőrizni a felmásolt adatokat és új pendrive-ra menteni azokat.
A legnépszerűbb – és az ígéretek szerint a legmegbízhatóbb – mentési formátum az igen elterjedt optikai adathordozó, az írható CD. Az írható CD-k (CD-R, azaz Compact Disc-Recordable) megjelenése 1988-ra tehető, a Philips és a Sony együttes közreműködésében. Azóta már abba a korba is beléptünk, amikor már az írható CD-k is a romlás jeleit mutatják.
Az írható CD-k egyik legriasztóbb meghibásodását „lemezrothadás”-nak hívjuk, és a CD-k adattároló felületének gyártási hibájára vezethető vissza. Emiatt a lemezek kevesebb mint tíz év alatt tönkremehetnek, megbízhatóságuk hírnevét aláásva.
A rothadási probléma technológiai alapját az adja, hogy az optikai adathordozók előállítói különböző vegyi anyagok és gyártási eljárások kombinációját használják. Míg a lemezek adattárolása és alapvető gyártása szabványosított, a gyártásukkal kapcsolatos részletek nem. Az egyes gyártmányok eltérő öregedési jellemzőket mutatnak, és mivel a meghibásodások egy része kevesebb mint tíz év alatt következik be, kiderült, hogy az írható lemezek a valóságban mennyire érzékenyek. Ezek a hibák meglehetősen elterjedtnek tűnnek.
Ettől elvonatkoztatva általánosságban is elmondható, hogy az írható CD-k átlagosan 20 éven belül jelentős számban kezdenek tönkremenni, és ez nem csak a rothadásra hajlamos lemezeket érinti.
még súlyosabbá teszi a dolgot, hogy az írható CD-k élettartama valójában teljesen kiszámíthatatlan.
Ezért nagyon hosszú távon ezt az adathordozót sem érdemes adataink archiválására használni. Mielőtt azonban az írható CD-t leírnánk, érdemes megemlíteni, hogy gyártótól és technológiától függően sok CD-lemez valójában igen hosszú élettartamot érhet el. A probléma összességében a technológia megbízhatatlanságában rejlik.
Az írható lemezekkel kapcsolatosan két fő tanulságot érdemes figyelembe venni:
Szakemberek szerint a CD-k tárolási élettartama akár 25-szörösére is növelhető, amennyiben a tárolási feltételek megfelelők. Érdemes a lemezeket 5 °C-on és 30 százalékos relatív páratartalom mellett tárolni, azaz úgy tűnik, hogy ajánlott lehet a fontosabb lemezeinket a hűtőszekrényben tartani. Így a most gyártott CD-k akár a 27. évszázadot is megérhetik.
Mindazoknak, akik saját célokra használnak írható CD-lemezeket biztonsági mentésre, még komolyabban kell venniük a tárolási problémát, mert számos tanulmány szerint azok az írható CD-k, amilyeneket a 90-es években az optikai meghajtókkal együtt vásároltunk, még érzékenyebbek a meghibásodásra.
A CD-k körül sok más probléma is jelentkezik, többek között a karcolódás és a kopás. Soha nem szabadulhatunk meg tehát fizikai valóságunk korlátaitól, a lemezeket megfelelően kell tárolni, és szabályos időközönként új lemezre vagy más, megbízhatóbb adathordozóra kell másolni.
Persze léteznek kimutathatóan megbízható és hosszú távú megoldások is, amelyek azonban magasabb költségeik miatt az átlagembernek elérhetetlenek. Mi a megoldás tehát? Ha a pénz nem számít, nyargaljunk át a szalagos meghajtókra.