Index Vakbarát Hírportál

Meglepő anyagokat találtak a világ egyik legsötétebb folyójában

2023. október 18., szerda 15:26

A világ egyik legsötétebb folyója a Kongói Demokratikus Köztársaságban található Ruki – állapította meg a zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) által vezetett nemzetközi kutatócsoport, amely arról is beszámolt, hogy mit találtak a folyóban.

A Limnology and Oceanography című folyóiratban megjelent tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a Ruki vize azért olyan sötét, mert medrének enyhe lejtése miatt alig hordoz üledéket, viszont nagy mennyiségű oldott szerves anyag található benne.

KÖNNYEN LEHET, HOGY A RUKI A VILÁG LEGSÖTÉTEBB FOLYÓJA.

Vize négyszer több szerves szénvegyületet tartalmaz, mint a Kongó folyó, és másfélszer többet, mint az Amazonas mellékfolyója, a Rio Negro.

A kutatók szerint a széntartalmú anyagok főként az esővízzel kerülnek a folyóba. A dzsungelt áztató eső ugyanis az elhalt növényzetből szerves vegyületeket old ki – magyarázták a tanulmányban.

A Ruki folyó a „dzsungel teája″

A folyó az esős évszakban el is árasztja az erdőt. A víz ilyenkor gyakran hetekig derékmagasságban áll az erdőben, és csak nagyon lassan folyik el. Ez a folyamat szintén szerves anyagokkal gazdagítja a folyó vizét. A Ruki tulajdonképpen „dzsungel teája″ – fogalmazott Travis Drake, az ETH Zürich kutatója az egyetem közleményében.

Az egy kilométer széles Ruki a Kongóba torkollik. Vízgyűjtő területét, amely négyszer akkora mint Svájc, érintetlen mélyföldi esőerdő borítja. A folyó mentén nagy tőzeglápok húzódnak, amelyek az elpusztult, de le nem bomlott növényi anyagok miatt jelentős szén-dioxid-elnyelők – számolt be az MTI.

A Ruki szezonális vízszintadatait az 1930-as évek óta jegyzik fel, de mindeddig nem készült róla tudományos kutatás, így a víz kémiai összetételét is először elemezték a svájci vezetésű tanulmányban.

Rovatok