Index Vakbarát Hírportál

Háromból csak egy magyar tud rendesen orrot fújni

2023. október 20., péntek 14:53

A Sterimar friss reprezentatív kutatási eredményei alapján csak a magyarok harmada fúj rendesen és hatékonyan orrot. Azt is kiderítették, a magyarok hány százalékát idegesíti jobban a szipogás, mint az orrfújás hangja.

A magyarok 16 százaléka egyszerre mind a két orrlyukából erősen, ugyanennyien pedig kíméletesen fújnak orrot.

Mint a Sterimar közleményéből kiderül, egyik variáció sem helyes, mivel  ilyenkor pont ellentétes hatást érhetünk el, és az orrváladék könnyen az orrmelléküregbe vagy a középfülbe juthat, ami különféle szövődményekhez vezethet (arcüreggyulladáshoz, fülgyulladáshoz).

A válaszok alapján a magyarok 36 százaléka befogja ugyan az egyik orrlyukát, de utána a másikat erősen fújja, amivel ugyan kijut a váladék, de mindeközben irritálódik a nyálkahártya is.

A megfelelő orrfújási technikát csak 32 százalék gyakorolja; ez pedig úgy néz ki, hogy az egyik orrlyukát befogjuk, miközben a másikat kíméletesen kifújjuk. Érdemes lehet továbbá a váladékot fellazítani, hogy ne kelljen túl erősen fújni.

A kutatásból kiderült az is, hogy csak a magyarok 15 százaléka van tisztában vele, hogy a töményebb sóoldatot tartalmazó tengervizes orrspray-k is hatékonyak orrdugulás esetén, ráadásul használatukkal a hozzászokás esélye sem áll fenn.

Inkább a hangos orrfújás, mint az idegesítő szipogás

A felmérésben részt vevők 12 százaléka gondolja úgy, hogy ha valaki náthás és folyik az orra, akkor maradjon otthon.

A magyarok harmada utál emberek előtt orrot fújni. Néhányan (6 százalék) olyannyira, hogy inkább halkan szipog, 26 százalék pedig próbál elvonulva orrot fújni.

A szipogás zaja honfitársaink 64 százalékát sokkal jobban zavarja, mint ha valaki kifújja az orrát. 

Rovatok