Index Vakbarát Hírportál

Így készült az első, iPhone-nal rögzített Apple-esemény

2023. november 1., szerda 11:29

Bár sokan azt hitték, idén már nem tart újabb eseményt az Apple, kedd éjszaka mindenkire rácáfolt a vállalat. A csaknem félórás show során három új chipet, két új MacBookot és egy iMacet mutattak be, a legizgalmasabb bejelentés azonban nem ez volt, hanem az, amikor a bemutató végén az Apple leleplezte, hogy az eseményt professzionális kamerák helyett egy iPhone-nal vették fel.

Mindez azért volt ennyire meglepő, mivel minőség tekintetében a Scary Fast névre hallgató Apple Event egyáltalán nem tért el az elődöktől – sőt. Mivel a jelenetek java részében teljes sötétség volt, az iPhone-nak, mondhatni, nehezebb dolga is volt a kedvezőtlen fényviszonyoknak köszönhetően.

Az Apple – nem túl nagy meglepetésre – egy iPhone 15 Pro Maxot választott a feladatra, azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a készülék mellé több tízezer dolláros kiegészítőket igénybe vettek, a fénytechnikától kezdve egészen a drónokig szó szerint mindent bevetettek.

Mindezek mellett a jeleneteket nem az iOS beépített Kamera alkalmazásával rögzítették, hanem egy AppStore-ból ingyenesen letölthető profi videós appal, a Blackmagic Camerával.

A végeredmény egy olyan Apple-esemény lett, amiről az utolsó pillanatig senki sem tudta megmondani, hogy azt egy iPhone-nal vették fel, ami talán mindennél többet mond el az iPhone 15 Pro kamerás képességeiről.

Rovatok