Index Vakbarát Hírportál

Kiverte a biztosítékot a felhasználóknál a Microsoft

2023. november 1., szerda 12:30

A Microsoft már eddig sem szívelte, ha a felhasználók a beépített Edge helyett más internetes böngészőket szerettek volna letölteni – most azonban új szintre léptek.

A Microsoft korábban is mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legtöbb felhasználót terelje át saját platformján, a Windowson az Edge böngésző használatára. Mint ismeretes, ez az egyetlen olyan böngésző, ami a Windows installálásakor előre telepítve érkezik, így ha esetleg Google Chrome-ot vagy Firefoxot szeretne használni, azokat először mindenképp az Edge-en keresztül kell letöltenie.

Eddig a Microsoft bannerekkel jelezte az Edge-en belül, hogy nincs szükség új böngésző letöltésére, a sajátjuk is tökéletesen megfelelő, sőt még jobb is, mint amit a felhasználó letölteni készül – ezentúl azonban még egy kérdőívvel is szembe kell néznie annak, aki más kereső letöltésére vetemedik.

Mint azt a Neowin csapata kiszúrta, mostantól ha megkísérli egy böngésző letöltését, az Edge-en belül megnyílik egy oldalsáv, amelyben a Microsoft arra kéri, magyarázza meg, miért nem akarja a saját fejlesztésű alkalmazásukat használni. A felhasználó többek között olyan lehetőségek közül választhat, mint:

Fontos megjegyezni, hogy a kérdőív kitöltése nem kötelező ahhoz, hogy el tudja indítani a letöltést, annak jelenléte azonban egyértelműen zavaró – többen úgy vélik, hogy a Microsoft kezd átlépni egy bizonyos határt.

Ön melyik böngészőt használja a legszívesebben?

  • 5174
    Google Chrome
  • 2616
    Mozilla Firefox
  • 845
    Egyéb
  • 819
    Microsoft Edge
  • 511
    Opera

Rovatok