Index Vakbarát Hírportál

Megnégyszereződött egy nagyon ritka betegség esetszáma Kínában

2023. november 11., szombat 10:06

A belső szervek fordított elhelyezkedése még így is nagyon ritka. A jelenséget okozó örökölt és környezeti hatásokat egyelőre nem sikerült megtalálni.

Ismeretlen okokból 2023 első hét hónapjában a sokéves átlaghoz képest megnégyszereződött az ultrahangos vizsgálatok során situs inversusként diagnosztizált magzatok száma Kínában. A situs inversus az a veleszületett adottság, amikor fordítva, vagyis tükrözött pozícióban helyezkednek el a testben a belső szervek. 

2014 és 2022 között tízezer esetből ötnél vagy hatnál találkoztak a jelenséggel az orvosok Sanghaj és Csangsa városában – 2023 eleje óta azonban tízezerből 24-re nőtt ez az arány. A New England Journal of Medicine hasábjain közölt beszámoló kiemeli, hogy a diagnosztikai kritériumok nem változtak az említett időszakban, a váratlan növekedés tehát nem ebből fakad.

A vizsgálatok során 2023 áprilisától júniusig növekedett a situs inversus esetek száma, míg júliusban a tendencia visszafordult az átlag felé. A 23 746 magzati ultrahangból összesen 56 situs inversust láttak január és július között.

Egyéb közismert tényezők hiányában a kínai orvosok időbeli egybeesés alapján arra tippelnek, hogy a jelenség összefügg a Covid–19-fertőzések számának 2022 végén bekövetkezett megugrásával – Kína ugyanis ekkor lazított a szigorú járványvédelmi szabályokon, ami az ország 1,4 milliárdos lakosságának 82 százalékát érintő járványhullámhoz vezetett. A szerzők szerint a koronavírus közvetlenül az anyaméhben fertőzhette a magzatokat vagy közvetetten, az anya szervezetében jelen lévő gyulladásos folyamatok következményeként válthatta ki az invertálódást.

Mindez persze spekuláció, mivel nincsenek adatok az anyák koronavírussal kapcsolatos esetleges kórtörténetéről, sem olyan genetikai vagy környezeti hatásokról, amelyek ismert módon növelik a situs inversus esélyét. Erős érv amellett, hogy a jelenségnek nincs köze a koronavírushoz, hogy bár a járvány 2019-ben kezdődött és világméretű volt, sehonnan nem jelentették a tükrözött szervek számának növekedését. A jelenség ugyanakkor 

nagyon ritka Kínában is, és mindenütt,

a most mért kiugrással együtt is. 

A szerzők ezt elismerve tartózkodnak attól a végkövetkeztetéstől, hogy a két dolognak köze van egymáshoz, de a Covid és a situs inversus összefüggését tartják vizsgálatra leginkább érdemes feltevésnek.

A situs inversus, ha a többi szervhez hasonlóan a szív is tükrözött pozícióban van, nem okoz egészségügyi problémát és sokszor nem is veszik észre. Ha azonban tudják, fontos jelezniük az orvosnak, mert ilyenkor a tünetek is tükröződnek, például vakbélgyulladás esetén. A szervek tükröződése gondot jelenthet szervátültetés esetén, mivel a szív és a máj nem tükörszimmetrikusak.

(Ars Technica)

Rovatok