A technika új vívmányaival egyre pontosabb képet tudunk alkotni, de vannak esetek, amelyeknél mindig a fantáziánkra leszünk utalva.
A múltba való betekintés elemi vágyának egy jelentős része, hogy szeretnénk megpillantani egykor élt emberek arcát. Folyamatosan fejlődő technikának köszönhetően újra és újra szemügyre vehetjük a rég halott kőkorszaki embereket, fáraókat vagy királyokat. Az újraalkotás kiindulási pontja minden esetben egy koponya, vajon az aprólékos munka végeredménye mennyiben egzakt, és mennyiben szubjektív alkotói döntések eredménye?
A rekonstrukció kezdete általában a nyomozás, hiszen egykori uralkodó esetében nem ritka, hogy fennmaradtak róluk korabeli ábrázolások vagy leírások. A John Moores Egyetemen működő Face Lab egyik legutóbbi munkája II. Ramszesz fáraó arcának helyreállítása: a képekről három évezreddel ezelőtt élt őszülő, kopaszodó idős férfi tekint ránk, akit jellemzően azonnal elfelejtenénk, akkor is, ha ránk tolja a boltban a bevásárlókocsit. A Face Lab szakmai igazgatója, Caroline Wilkinson beavat, hogy még mielőtt agyagot vagy 3D-programot ragadtak volna a Kairói Egyetem munkatársaival, átvették, amit tudni lehet a modellről, hogy a fáraóknak milyen életük volt, milyen ruhákat viseltek, hogyan hordták a hajukat.
Az anatómiai alapokat kiegészítik a legújabb technikai vívmányok, például CT-, röntgen-képalkotás és DNS-elemzés. Hogy a rekonstrukció mennyire valósághű, nem is csak érdekesség, hanem egzakt tudományos kérdés, mert nem mindig régi arcokat kell rekonstruálni, hanem adott esetben egy kurrens bűnügyi nyomozás áldozatának azonosításához lehet rá szükség. A vizsgálatok alapján a mai arcrekonstrukciók kifejezetten jók.
A CT-technika alkalmazása során ma élő emberek koponyaröntgenjeit és arcképeit tartalmazó adatbázisban keresik meg a leginkább hasonlókat, hogy az izmok és szövetek formáját pontosabban meghatározzák. A keresést etnikum, nem és kor alapján szűkítik, a munkát innen a szoftver segíti. A Face Lab kutatásában 52 önkéntes az esetek túlnyomó többségében sikeresen párosította az eredeti arcképet a rekonstrukcióval.
Terrie Simmons-Ehrhardt, az FBI tudományos munkatársa a rekonstrukciók pontosságát vizsgálva arra jutott, hogy a számítógépes arcfelismerő program az esetek 77-83 százalékában tudta megfeleltetni az eredeti arcképet a rekonstrukcióval. Megállapította, hogy a rekonstrukciót végző program jól ismeri fel az arc alakját, de gyakran alulbecsüli a száj szélességét, miközben túlbecsüli az ajkak vastagságát és az orr hosszát is.
Egy jó példa a bizonytalanságra, hogy – főleg a történelem előtti esetekben – egy régész korábban saját meglátása szerint választott bőr-, haj- és szemszínt a modellnek. A DNS-elemzés alapján ez már meghatározható. A dél-tiroli Alpokban talált Ötziről például kiderült, hogy külsejét a kutató valamelyest a környék jelenlegi lakosságához illesztette, tévesen.
A szoftvereknél más problémák is felbukkannak. Például egy 13 ezer évvel ezelőtt Thaiföldön élt kőkori nő arcának rekonstrukciója során az adatbázisban szereplő arcok többsége európai volt – ez természetesen jelentősen rontja a végeredmény pontosságát.
A DNS-ből a legutóbbi, 2022-ben publikált kutatások alapján többet tudhatunk meg, mint korábban. Az örökítőanyag árulkodik arról, hogy mennyire táskásodik a szem, vagy ritkul a haj, összenőtt-e a szemöldök, milyen széles és milyen alakú az orr, milyen sűrű a szakáll.
Bizonyos esetekben ennél elemibb információk is kiderülhetnek: az 1628-ban elsüllyedt svéd csatahajón, a Vasán talált koponyáról a szakértők egyértelműen úgy gondolták, hogy férfi – a genetikai vizsgálatból derült ki, hogy valójában nő volt. Az arcrekonstrukciók terén nemzetközi hírnévnek örvendő Oscar Nilsson emiatt a már megalkotott, Gustav nevű rekonstrukció mellé el kellett készítenie Gertrúdot is.
Nilsson rámutat, hogy fontos rögtön a munka kezdetén rögzíteni a tényeket. A pontosságot természetesen nehezebb felmérni, amikor olyan arcokat próbálunk rekonstruálni, amelyekről nemhogy fotó, de rajz sem készült – ilyenek az ember elődei és rokonai, mint a Neander-völgyi emberek. Bár egyre többet tudunk életmódjukról és kultúrájukról, de mivel az ő esetükben sosem látott, nem emberi arcot próbálnak újraalkotni, ilyenkor a művésznek és a közönségnek is nagyobb mértékben kell a fantáziájára támaszkodnia.