Index Vakbarát Hírportál

Mesterséges intelligenciával működő szuperfegyvert kezdett tesztelni a NATO

2023. november 22., szerda 12:36

Egy olyan elektronikus harci eszköz tesztjébe kezdett nemrég a NATO, amely a mesterséges intelligencia segítségével igyekszik hatástalanítani a rádióelektronikus zavaróeszközöket.

Az Advanced Dynamic Spectrum Reconnaissance (ADSR) meghatározó eszköz lehet az elektronikus hadviselésben, amely a hadászat egyik legfontosabb részterülete napjainkban.

Működésének lényege, hogy a mesterséges intelligencia segítségével képes észlelni, valamint megakadályozni azoknak az eszközöknek a működését, amelyek például a drónok, távvezérelt rakéták kommunikációját zavarnák meg (hogy az eszköz ezt egész pontosan milyen úton-módon valósítja meg, azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra).

Ezenkívül úgy tudni, hogy az ellenséges eszközök megzavarása mellett arra is képes, hogy csökkentse a szövetséges eszközök „rádiófrekvenciás kibocsátását”, vagyis megnehezítse ezek észlelését az ellenség számára. 

Az eszköz első tesztjét a napokban hajtották végre Németországban, egy hadgyakorlaton. 

Az Interesting Engineering techportál az erről kiadott sajtóközlemény alapján azt írta, hogy a hadgyakorlaton amerikai katonák, valamint a NATO bizonyos (európai) tagországainak katonái vettek részt.

Az eszközt az amerikai 3. gyalogoshadosztály katonái tesztelték, ők mutatták meg a többi országból érkezett katonáknak is az ADSR működését. A hadosztály egyik, kiberhadviseléssel foglalkozó tisztje, Brendan Shutt főhadnagy azt mondta: az eszköz nagyon hasznos lehet éles harci helyzetben, és segítségével biztosíthatják azt, hogy megőrizzék a fölényüket másokkal szemben az elektronikus hadviselésben.

Az ADSR-t az amerikai Vanderbilt Egyetem kutatói fejlesztették ki a Pathfinder kormányprogram keretében. A kezdeti prototípusai 2021-ben láttak napvilágot, és azóta a fejlesztők az amerikai hadsereggel közösen dolgoztak az eszköz továbbfejlesztésén. 

Rovatok