Index Vakbarát Hírportál

Nemzetközi kutatási konzorciumhoz került a szegedi lézerközpont üzemeltetése

2023. november 23., csütörtök 16:12

Az ultrarövid fényimpulzusokat kutató létesítményt a magyar, olasz, litván és cseh együttműködésben működő ELI ERIC veszi át.

Nemzetközi kutatási konzorcium, az ELI ERIC (Extreme Light Infrastructure European Research Infrastructure Consortium) vette át a szegedi lézeres kutatóközpont üzemeltetését, az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá – adta hírül az MTI.

Allen Weeks, az ELI ERIC főigazgatója elmondta, a megállapodás révén a konzorcium többségi üzletrészt szerez az ELI HU Nonprofit Kft.-ben, és ezzel átveszi az intézmény üzemeltetésének és finanszírozásának felelősségét. A megállapodással tízéves terv valósult meg, egységes szervezetben működhet az Extreme Light Infrastructure keretében létrehozott szegedi és prágai intézet. 

A kutatóintézet a jövőben is szorosan együttműködik majd a Szegedi Tudományegyetemmel

– közölte Weeks.

Az ELI ERIC tagja Magyarország mellett Olaszország, Litvánia és Csehország, és megfigyelői státuszban részt vesz benne Németország és Bulgária is.

A megállapodás megnyitja a lehetőséget az előtt, hogy további országok is csatlakozzanak a konzorciumhoz a létesítmények működtetése és fejlesztése érdekében – ismertette a szakember, aki hangsúlyozta, hogy a 2023-as fizikai Nobel-díjjal elismert kutatók közül, Krausz Ferenc és Anne L'Huillier munkája is közvetlenül kapcsolódik az intézethez.

Az ELI-ALPS elsődleges küldetése, hogy ultrarövid impulzusokat szolgáltató fényforrások széles skáláját tegye hozzáférhetővé a nemzetközi tudományos közösség különböző felhasználói csoportjai számára.

A létesítmény küldetésének másik fő eleme a nagy csúcsintenzitású és nagy átlagteljesítményű lézerek tudományos és technológiai fejlesztésének elősegítése.

A kutatóközpont kivitelezési munkálatai 2014 tavaszán kezdődtek. A kutatóközpont épületegyüttesének teljes szintterülete mintegy 24,5 ezer négyzetméter. Az első lézerek telepítése 2017-ben történt meg.

A projekt keretében beszerzett különféle hullámhosszú, impulzusú és intenzitású lézerek, másodlagos források és kísérleti állomások tervezését, kivitelezését és beüzemelését az ELI ALPS munkatársai végezték hazai és külföldi partnerekkel együttműködve. A központ kialakítása és a kutatási berendezések tervezése, kivitelezése és beüzemelése – az előkészítést is beleértve – mintegy 81 milliárd forintból valósult meg.

Rovatok