Index Vakbarát Hírportál

Történelmi változás előtt áll a Google Chrome

2023. december 1., péntek 09:05

A Chrome böngészője fokozatosan akarja bevezetni a változásokat, egyelőre csak az emberek egy százalékánál elérhetők az újítások.

A Google évek óta készül olyan jellegű újításokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy sokkal kevesebb személyes adatot tudjanak meg a felhasználókról, azaz el akarják hagyni a sütik (cookie-k) használatát. 

A Google a napokban megerősítette, hogy tartani tervezi a korábbi ütemtervet azzal a változással kapcsolatban Chrome böngészőjében, ami alapjaiban fogja átalakítani az internet és azon belül is a reklámozás működését.

A keresőóriás szoftvere ugyanis hamarosan alapértelmezésben is blokkolni fogja az ún. harmadik felektől származó sütiket.

A Google ehelyett egy új API-t (alkalmazásprogramozási interfész) vezetett be a Chrome-ba, ami anélkül teszi majd lehetővé a hirdetések célzását, hogy ehhez a webezőket követnie kellene.

A követősütik blokkolását a Firefox és egyes más böngészők már korábban megkezdték, de a Chrome és az annak motorjára épülő Microsoft Edge is alapértelmezésben engedélyezte használatukat. Eddig – a Google ugyanis  az elkövetkező hetekben elkezdi majd bevezetni az ezeket tiltó alapértelmezést a Chrome-ba.

A változás először csak a Chrome-használók kevesebb mint 1%-ánál fog megjelenni, és ezt arra fogja használni a Google, hogy felderítse az esetleges működési problémákat, illetve, hogy időt adjon a webes cégek számára is az új működési mód élőben történő tesztelésére és az ahhoz történő alkalmazkodásra. 

2024-ben aztán szélesebb körben is megkezdi majd az alapértelmezés bevezetését a Google, és végül minden Chrome-felhasználó követése lehetetlenné válik majd a sütik segítségével – írta meg a PC Fórum. 

Rovatok