Index Vakbarát Hírportál

Ennél jobb ár-érték arányú tabletet aligha talál ma

2023. december 2., szombat 13:51

A várakozásnak eleget téve idén ősszel befutott a nyáron debütált Galaxy Tab S9-es széria FE, azaz Fan Edition kiadása, ami lényegében kedvezőbb árat, ám ezzel egyetemben korlátozottabb teljesítményt is jelent. Mindezzel nincs is probléma, míg a gyártónak sikerül megtartani az egyensúlyt, és egy ár-érték arányban kedvező készüléket rak le az asztalra. Tesztünkből kiderül, hogy ez most sikerült-e a Samsungnak.

Manapság kifejezetten nehéz kiigazodni a Samsung tabletes felhozatalán, annak ellenére is, hogy a gyártó 2023-ban csak két (vagy ha úgy tetszik, két és fél) készülékcsaládot forgalmaz hivatalosan. Az alsó középkategóriát jelenleg a Galaxy Tab A8 képviseli, míg a felsőt a Galaxy Tab S9 és Tab S9+. Őket követi a minden hájjal megkent, 14,6 hüvelykes szörnyeteg, a Galaxy Tab S9 Ultra – most azonban befutott a Galaxy Tab S9 FE és Tab S9 FE+, amik árban és teljesítményben az A és S széria között helyezkednek el.

Telefonos vonalon az FE jelzésű készülékek már évek óta jól működnek, a dél-koreai gyártó tabletes vonalon azonban csak 2021-ben az S7-es szériával próbálkozott először. Az akkori készülék nem aratott töretlen sikert, minek következtében a Tab S8 FE-t forgalomba sem hozták, idén azonban megújult erővel tért vissza a széria. A recept továbbra is változatlan maradt: egy olyan tablet, ami árban még elérhető marad, képességek tekintetében azonban a lehető legtöbbet nyújtja. Mutatjuk, mit tud a legújabb Fan Edition, ami tényleg a rajongók kedvence lehet.

Nem minden a külcsín, de azért néha mégis

A Galaxy Tab S9 FE dobozát nem tudjuk véleményezni – a tesztkészüléket ugyanis anélkül juttatta el hozzánk a Samsung –, maga a tablet azonban hibátlan kialakítású. Az alumíniumváz és a mindösszesen 6,5 milliméter vastag váz abszolút prémiumérzetet kelt, külsőre egyáltalán nem lehet megmondani, hogy nem egy félmilliós, hanem „csak” egy 200 ezres készülékkel van dolgunk; az pedig már csak hab a tortán, hogy a kialakítás IP68-as por- és vízállósági minősítést kapott. A Tab S9 FE egyébként 254,3 milliméter magas és 165,8 széles, így mérete pont tökéletes a hétköznapi feladatok (például olvasás, filmnézés, közösségi oldalak és az internet böngészése, jegyzetelés) elvégzésére, 524 grammos súlyának köszönhetően pedig a kezet sem terheli le kifejezetten, bár az Apple-féle iPad Airrel nem tudja felvenni a versenyt a készülék.

Amennyiben vízszintesen tartjuk a tabletet, az ujjlenyomat-olvasós bekapcsológombot és a hangerő-szabályozókat a készülék tetején, az USB-C portot a jobb oldalon, a Smart Connectort a készülék alján, a SIM-tálcát a bal oldalon, míg az AKG-vel közösen tervezett sztereó hangszórókat a jobb és bal oldalon találjuk. A 12 megapixeles előlapi szelfikamera a vízszintes használathoz lett pozicionálva. Az egység pontosan azt tudja, amit egy tabletes kamerától várhatunk: videóhívásokhoz tökéletes, a közösségi oldalakat azonban nem a Galaxy Tab S9 FE-n készített szelfikkel fogjuk meghódítani. Hasonló mondható el a hátlapon fellelhető 8 megapixeles egységről is, ha gyorsan kell képet készítenünk, nem lesz feltétlenül rossz a végeredmény, elsősorban azonban érdemes a dokumentumok szkennelésénél maradni – zsebében lapuló telefonja szinte biztosan jobb kamerás képességekkel rendelkezik majd.

Ami érdekesebb a hátlapon, az a készülékhez ingyenesen járó S-Pen, ami mágnesesen csatlakozik a Tab S9 FE-hez.

Sajnálatos, hogy a manapság szinte kreatívipari sztenderddé vált Procreate továbbra sem érhető el androidos táblagépekre, erre azonban a hétköznapi felhasználóknak nagyon szüksége sem lesz. Az S-Pennel való jegyzetelésre ott van a Samsung saját fejlesztésű Notes alkalmazása, ha pedig kicsit többre vágyik, letöltheti a GoodNotes Pro appot, amit a készülék megvásárlásával egy évig teljesen ingyenesen használhat. Maga a toll egyébként meglepően reszponzív, egyáltalán nem érzékelhető késleltetés, így öröm a jegyzetelés. Ez elsősorban a gyors bluetoothos kapcsolatnak és a 90 hertzes képfrissítéssel dolgozó kijelzőnek köszönhető, aminek a specifikációira ugyancsak nem lehet panasz.

És a belbecs? Elmegy.

Az előlapot egy 10,9 hüvelykes, 16:10-es képarányú, 1440 × 2304 képpontos LCD-panel borítja – igen, jól olvassa, az OLED-kijelzők atyaúristene egy LCD-kijelzőt pakolt a Galaxy Tab S9 FE-be, ez azonban korántsem annyira ijesztő, mint azt elsőre gondolná. Ugyan szkeptikusan álltam a panelhez, a közel egyhetes tesztidőszak alatt egyértelművé vált, hogy arra sok negatívumot nem lehet mondani: a színek szépek, a betekintési szögek jók, a fényerő kellően magas, a 90 hertzes képfrissítésnek köszönhetően pedig az animációk is gördülékenyek; már amikor nem akadnak meg egy kicsit a már nem annyira jó chip miatt.

A készülék belsejében a Samsung saját tervezésű, 5 nanométeres, Exynos 1380-as lapkája ketyeg, aminek teljesítményéről a Galaxy A54-ről készült tesztünkben is beszámoltunk már – a márciusban bemutatott telefonban ugyanis pontosan ugyanez a chip kapott helyet. Filmek és sorozatok nézésére, internetezésre és játszásra is elegendő a lapka teljesítménye, több alkalmazás egyidejű futtatása azonban már képes feladni a leckét az S9 FE-nek, ahogy a nagyobb erőforrást igénylő kreatív appok is, így ha ilyenek futtatására venné a készüléket, érdemesebb lesz inkább az alap S9-et és S9+-t vagy az S9 Ultrát választania. Pozitívum, hogy melegedéstől egyáltalán nem kell tartani, azt meglepően jól kezeli a Samsung új készüléke.

Az alapmodell 128 gigabyte tárhellyel és 6 gigabyte memóriával rendelkezik, felár ellenében azonban választhat 256/8 gigabyte-os kiadást is – idehaza ez a verzió azonban nem került forgalomba. A dobozból kivéve az Android 13-as alapokra épülő One UI 5.1.1-es szoftveres felület fut a készüléken, jövőre azonban minden bizonnyal az S9-es széria többi tagjához hasonlóan ez a tablet is megkapja majd az Android 14-es One UI 6.0-s frissítést, annak minden előnyével. Végül, de nem utolsósorban az üzemidőre sem lehet panasz, a 8000 milliamperórás telep bőven állja a strapát, a tesztidőszak alatt 2-3 naponta kellett csak a tabletet tölteni, egyáltalán nem lehetetlen 10-12 órás képernyőidőket is elérni.

Összegezve

A Samsung Galaxy Tab S9 FE véleményünk szerint valóban egy rajongói kiadás lett, sokkal több a szeretnivaló a készülékben, mint olyan tényező, mely árnyékolja a helyzetet. A teljesítmény sajnos pont az egyik ilyen, így ez okozhat problémákat a jövőben – megfelelő szoftveres optimalizálással azonban akár még 2-3 év múlva is remek társ lehet a Samsung új táblagépe. Ahogy azt korábban említettük, a Galaxy Tab S9 FE körülbelül 200 ezer forintos ajánlott fogyasztói ártól szerezhető be, ezért cserébe 128 gigabyte tárhelyet kap. A nagyobbik, 12,4 hüvelykes kijelzővel és két kamerával rendelkező Tab S9 FE+-ért 280 ezer forintot kér el a vállalat. A tabletek kérhetők wifis vagy felár ellenében 5G-képes változatban is, nálunk az utóbbi opcióval szerelt, mentaszínű Tab S9 FE járt.

Rovatok