Index Vakbarát Hírportál

Véletlenül egy ChatGPT által írt törvényt fogadtak el Brazíliában

2023. december 3., vasárnap 21:31

Nagy felháborodást váltott ki, amikor a brazíliai Porto Allegre város politikusai rájöttek, hogy az általuk elfogadott törvényt a ChatGPT írta.

Brazíliában a városi törvényhozók elfogadták az ország első olyan jogszabályát, amelyet teljes egészében mesterséges intelligencia írt, még ha ezt akkor nem is tudták – írja az Euronews.

A kísérleti rendeletet októberben fogadták el Porto Allegre városában, és Ramiro Rosário városi tanácsos a héten felfedte, hogy azt egy chatbot írta,

ami ellenérzéseket váltott ki, és kérdéseket vetett fel a mesterséges intelligencia közpolitikában betöltött szerepével kapcsolatban.

Rosário az Associated Pressnek elmondta: az OpenAI chatbotját, a ChatGPT-t kérte fel egy olyan javaslat kidolgozására, amely megakadályozza, hogy a város az adófizetőket terhelje a vízfogyasztásmérők cseréjére, ha azokat ellopják.

Ezt követően bemutatta azt a 35 társának anélkül, hogy egyetlen változtatást is eszközölt volna rajta, vagy akár csak tudatta volna velük, hogy a javaslat szerzője a mesterséges intelligencia volt.

Ha korábban felfedtem volna, a javaslatot biztosan nem is bocsátották volna szavazásra

– mondta Rosário.

A 36 tagú tanács egyhangúlag hagyta jóvá, és a rendelet november 23-án lépett hatályba. „Igazságtalan lenne a lakossággal szemben, ha azt kockáztatnánk, hogy a projektet csak azért nem hagyják jóvá, mert mesterséges intelligencia írta” – tette hozzá.

A városi tanács elnöke, Hamilton Sossmeier akkor tudta meg, hogy Rosário a ChatGPT-vel íratta meg a javaslatot, amikor a tanácsos szerdán a közösségi médiában közölte az eredményt. Sossmeier szerint ez „veszélyes precedens”, és Rosário szándékosan titkolta el a javaslat eredetét.

Rosário meggyőződése, hogy „minden eszköz, amit civilizációként kifejlesztettünk, használható jóra és rosszra is. Ezért kell megmutatnunk, hogyan lehet jóra használni”. És a tanács elnöke, aki kezdetben elítélte a módszert, úgy tűnik, rögvest meggondolta magát:

„Meggondoltam magam – mondta Sossmeier. – Elkezdtem alaposabban utánaolvasni, és láttam, hogy sajnos vagy szerencsére ez egy trend lesz.”

Rovatok