Index Vakbarát Hírportál

A szakértő szerint oktatni kell a társadalmat a mesterséges intelligencia veszélyeiről

2023. december 18., hétfő 21:10

Oktatni kell a társadalmat a mesterséges intelligencia visszaéléseiről, veszélyeiről – mondta Kiss-György Máté, az Asura Technologies vezérigazgatója az M1 hétfő esti műsorában.

Kiss-György Máté szerint a mesterséges intelligenciának rengeteg előnye van, ugyanakkor van egy „túloldala, visszaélése” is, amit meg kell értetni a társadalommal. Példaként említette, hogy olyan adathalmazokat, videókat, képeket, arcokat lehet vele létrehozni, amelyek nem is léteznek, és ez nagyon veszélyes. Hozzátette,

egyetemi szinten már jelen van a mesterséges intelligenciáról szóló oktatás, de a középiskolai informatikai órákon is foglalkozni kellene vele.

A szakértő szólt arról is, hogy a mesterséges intelligencia miatt

„súlyos társadalmi rendváltozás lesz”, munkafolyamatokat, munkahelyek tömegét fogják automatizálni.

Kiemelte, ez a tudomány nagyon gyorsan és szabályozatlanul halad.

Kiss-György Máté úgy véli, ezeket a folyamatokat nem lehet elkerülni, és kérdés, hogy „mennyire lesz sebezve a társadalom”. Véleménye szerint nem adaptálódunk elég gyorsan ahhoz képest, amilyen hatásokat a mesterséges intelligencia által elért fejlődés eredményezni fog, ezért fontos a politikai és jogi szintű szabályozás mellett az oktatás is.

A vezérigazgató elmondta, mindezen túl a mesterséges intelligenciának rengeteg előnye is van. Példaként megemlítette, hogy mesterséges intelligenciának köszönhetően az orvostudományban olyan szintű sebességre gyorsul majd az elemző rendszereknek a képessége, ami nagy fejlődést jelenthet akár a rákkutatásban, de az ipar, a videóanalitika, a biztonságtechnika és a városellenőrzés területén is nagy jelentősége van a technológiának.

Rovatok