Index Vakbarát Hírportál

Ekkor kerül boltokba az Apple következő nagy dobása

2023. december 21., csütörtök 18:21

A júniusi bemutató óta nem sokat lehetett hallani az Apple VR-szemüvege felől, a jelek szerint azonban mindez annak köszönhető, hogy minden terv szerint halad. A legfrissebb információk szerint 2024 februárjára kellő számú készüléket gyártanak majd le, így az év második hónapjában már el is kezdődhet az Apple Vision Pro értékesítése.

Jobb, ha elkezd gyűjtögetni, ha az Apple első VR-szemüvegére, a Vision Próra pályázik. A Bloomberg jelentése szerint ugyanis már februárban a boltok polcaira kerülhet az eszköz.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a készüléket a júniusi Worldwide Developer Conference-en leplezték le, ahol közel egy órán keresztül meséltek a készülékről, mely egy pillanat alatt eltelt, a Vision Pro ugyanis annyi újdonságot kínált, hogy az egyórás bemutató jóformán kevésnek érződött; az érdeklődőkben legfeljebb csak körvonalazódhatott, hogy pontosan mi is akar majd lenni a készülék.

Ezen persze segített némileg azon szerencsés emberek beszámolója, akik időközben kipróbálhatták a készüléket, azt azonban, hogy mire lesz majd igazán hasznos a Vision Pro, csak a debütálás után fogjuk megtudni, amire már nem is kell olyan sokat várni.

 A Bloomberg cikke szerint az új headset gyártása teljes gőzzel zajlik a kínai üzemekben, a cél az,

hogy a vásárlóknak szánt első egységek január végére elkészüljenek, hogy a következő hónapban megkezdhessék az értékesítést.

Érdekesség, hogy Mark Gurman, az egyik legmegbízhatóbb Apple-szakértő szerint ez lesz az Apple eddigi legkomplexebb értékesítési folyamata: az Apple alkalmazottak ugyanis speciális képzéseket kaptak, de több kiskereskedelmi üzlet is megújult, helyt adva egy Apple Vision Pro demo szobának, ahol a potenciális vásárlók kipróbálhatják a 3500 dolláros készüléket.

Rovatok