Index Vakbarát Hírportál

A NASA-t kellett bevetni, hogy lefotózzák a világ legnagyobb karácsonyfáját

2023. december 25., hétfő 16:01

Bár az idén Hajdúszoboszlóról érkező, 24 méter magas és 80 centiméteres törzsátmérőjű, öttonnás országfának sincs mire panaszkodnia, a helyzet az, hogy a Kossuth téren kiállított fenyő a közelébe se ér annak, amit a napokban a NASA osztott meg a követőivel.

Eddig még nem látott kompozit képet mutatott be a NASA az úgynevezett Karácsonyfa-halmazról, ami nevével ellentétben nem karácsonyfákból, hanem csillagok sokaságából áll. A fotó elkészítéséhez a szakemberek különböző hullámhosszokat és távcsöveket használtak, eredetileg ugyanis nem vehető ki ennyire látványosan a karácsonyfa-alakzat.

A halmazban lévő csillagok egyébként 0,1-7 naptömegűek, távolságuk a Földtől pedig integy 2500 fényév.

A képen a zöld szín a különböző gázokat jelöli, ezeket az adatokat a WIYN Obszervatórium szolgáltatta. A kép előterében és a hátterében látható fehéres csillagokat infravörös tartományban rögzítette a 2MASS. Amik azonban igazán ragyogóvá teszik a „karácsonyfát”, azok a Chandra űrtávcső által nyújtott adatok, amelyek már a röntgentartományban lettek dokumentálva, és kéken villódzanak.

Ahogy arra a Space.com is felhívja a figyelmet, a fenyőfára emlékeztető képen látható csillagok még nagyon fiatalok, ezért saját rendszerük még kialakulóban lehet – ebben a korban azonban a csillagok hajlamosak olyan heves röntgenkitörésekre is, amelyek elég erősek lehetnek ahhoz, hogy részben vagy teljes egészében elpárologtassák a közeli égitesteket; így még bőven formálódhat a halmaz.

Rovatok