Index Vakbarát Hírportál

Gyorsulási versenyen dőlt el az új Tesla valódi ereje

2023. december 26., kedd 16:11

Összemérték az új Tesla Model 3 és a BYD Seal erejét. A Seal két villanymotor összesen 530, míg a Model 3 Long Range szintén két motorral 490 lóerőt produkál.

Nincs unalmasabb a tömeggyártott dragversenyeknél, pláne ha az két elekromos szedán között zajlik: az emberi tényező egy pedál lenyomásából áll, klasszikus értelemben vett mechanikai csata sem zajlik, hisz nincsenek kuplungok, se váltók, csak szoftver van, meg lóerők – írta cikkében a Totalcar arról, hogy gyorsulási versenyt rendeztek az új Tesla Model 3 és a BYD Seal között.

Utóbbi 190 ezer jüan környékéről indul, 550 kilométer hatótávval, míg a Tesla 261 ezer jüanról indul és 606 kilométert megy egy töltéssel.

A szakportál azonban hozzáteszi, hogy az európai árazás szerint jóval közelebb állnak egymáshoz. A Sealnél a két villanymotor összesen 530 lóerőt és 670 newtonméter nyomatékot tud, míg a Model 3 Long Range szintén két motorral lóerőből és newtonméterből is nagyjából 490-et produkál.

A versenyt végül a Tesla nyerte, mint alább (5.38-nál) is látható.

Ahogy azt korábban megírtuk, a BYD kínai cég akkumulátorgyárból lett az elektromos autózás egyik vezetője. A vállalat Szegeden építi meg első európai üzemét. Szijjártó Péter szerint ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre. De mit is takar a Build Your Dreams elnevezés? Mit kell tudni a kínai nagyvállalatról? Ebben a cikkben összeszedtük.

Rovatok