Index Vakbarát Hírportál

Sheryl Sandberg távozik a Meta igazgatótanácsából

2024. január 18., csütörtök 20:24

Sheryl Sandberg, a Meta korábbi operatív igazgatója bejelentette, hogy 12 év után májusban lemond a Facebook és az Instagram anyavállalatának igazgatótanácsában betöltött tagságáról.

Az Index is megírta, hogy 2022 nyarán Sheryl Sandberg 14 év után távozott a Facebook vezérigazgatói posztjáról, de továbbra is az igazgatótanács tagja maradt. Ám most ennek is vége. Távozását egy Facebook-bejegyzésben jelentette be:

Miután elhagytam a vezérigazgatói posztomat, továbbra is az igazgatóságban maradtam, hogy segítsem a sikeres átmenetet. A Meta üzletág erős és jól pozicionált a jövőre nézve, ezért úgy tűnik, itt az ideje, hogy kilépjek

– tette hozzá.

Az 54 éves Sandberg a Facebook egyik korai vezetője volt, aki segített a Facebooknak abban, hogy egy bevétel nélküli startupból digitális hirdetési óriássá nője ki magát, idővel pedig a Szilícium-völgy egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb nőjévé vált – írja a Financial Times

Bár májusban nem indul újra a Meta igazgatótanácsában, Sandberg azt mondta, hogy tanácsadóként továbbra is tevékenykedik. 

Sandberg, aki elkötelezett demokrata, a Metától való távozásával találgatásokat okozott egy esetleges politikai pályára lépésről. Korábban harcolt az abortusztilalom ellen is, többek között 3 millió dollárral támogatta az American Civil Liberties Uniont, és izraeli tisztviselőkkel együtt kampányolt a szexuális erőszak ellen a Hamász elleni háborúban. Filantrópiával is foglalkozott, és többek között a Lean in Girls nevű munkahelyi vezetői programmal is elindított egyfajta mozgalmat.

Rovatok