Index Vakbarát Hírportál

Tényleg forradalmi lett az Apple Vision Pro, de közel sem tökéletes

2024. február 3., szombat 16:36

Az előzetes, Apple által kontrollált felhasználói beszámolók után befutottak az első, már tényleg csak a vásárlók valós tapasztalatain alapuló tesztek és beszámolók az Apple Vision Próról. A készüléket az azt birtoklók egyöntetűen varázslatosnak írják le, ennek ellenére több hibája van – a legnagyobb, hogy egyelőre senki sem tudja, miért is lesz majd jó egy közel kétmilliós búvárszemüvegen keresztül nézni a világot.

Hosszú hónapok után február másodikán végre elérkeztünk ahhoz a történelmi naphoz, minek során az Apple új időszámítást indított a vállalat történelmében – ekkor jelent meg ugyanis az Apple Vision Pro, a vállalat első virtuális és kiterjesztett valóságot használó szemüvege, ami innentől kezdve meghatározó szerepet fog betölteni a vállalat portfóliójában. A cupertinóiak több mint tíz éven keresztül dolgoztak a készüléken, ami az előzetes beszámolók szerint egyáltalán nem lett tökéletes – ennek ellenére azonban az eddigi legjobb headset, ami valaha a piacra lett dobva. A lényeg pedig ebben rejlik, a Vision Pro ugyanis még csak a kezdetek kezdete.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Apple még a 2023-as Worldwide Developer Conference-en mutatta be a készüléket, az azt követő hónapokban pedig számos szivárogtatás látott még napvilágot. Ezek közül volt, ami végül igaznak bizonyult, volt, ami pedig nem, a nap végén ezek azonban már nem számítanak, a Vision Pro ugyanis már ott van a felhasználók kezében. Amennyiben az Egyesült Államokban él – az Apple egyelőre csak itt forgalmazza a készüléket, a szállítást is csak helyi címre lehet megoldani –, akár már most is felmehet az Apple weboldalára, és beszerezhet magának egy Vision Prót, ami a jelenlegi információk alapján 2-3 héten belül fog megérkezni, tehát a kereslet a gigászi ár ellenére is nagy.

A jó

Mivel idehaza nem lehet beszerezni a készüléket, és az Apple egyértelművé tette, hogy annak használata csak egyesült államokbeli Apple ID-val lehetséges, kénytelenek vagyunk a külföldi kollégák véleménye alapján beszámolni a forradalmi készülékről – abból azonban szerencsére jó sok van. Nézzük, hogy mi az, amiben a Vision Pro egy az egyben lekörözi a konkurenciát. Amiben egyöntetűen mindenki egyetért, az az, hogy a Vision Próban található az eddigi legjobb kijelző, amit valaha headsetbe pakoltak. A beszámolók alapján a kép tűéles, a rendkívül magas minőségű kameráknak köszönhetően pedig alig lehet megmondani, hogy nem a való világot látjuk, hanem csak egy közvetített képet. Ennek ellenére nincs késés, az R1 chip rendkívül gyorsan feldolgozza a beérkező képet,

így akár pingpongozni, főzni, de akár edzeni is lehet a Vision Próban, még annak ellenére is, hogy az Apple hivatalosan ezeket a tevékenységet veszélyesként tünteti fel.

Ugyancsak piacvezető a készülék szem- és kézkövető technológiája, a Vision Próba épített szenzorok szinte milliméterre pontosan meg tudják határozni, hogy hová nézünk, így a visionOS-en belüli navigálás egyszerű, mint a karikacsapás – akárcsak a kijelölés, avagy kattintás is. Ezt a hüvelyk- és mutatóujjunk összeérintésével tudjuk megtenni, a beszámolók alapján pedig olyan széles látószögű kamerákkal rendelkezik a készülék, hogy kezünk szinte bárhol is legyen, a Vision Pro érzékelni fogja a műveletet.

Mivel Apple készülékről van szó, a Vision Pro az Apple ökoszisztémával is rendkívül jól működik, egy bekapcsolt Macre nézve például akár tízméteresre is nagyíthatjuk annak kijelzőjét a virtuális térben, arról nem is beszélve, hogy egy gombnyomással a Holdra, egy hegycsúcs tetejére vagy egy békés erdő közepére „teleportálhatja” magát. Végül, de nem utolsósorban a Vision Pro térkövetési és letapogatási technológiáját is kiemelték a tesztelők – ha például a Safarit a nappaliban, a Zene appot pedig a konyhában nyitotta meg, és helyezte el a térben, akkor azok annak ellenére is ott maradnak, ha elsétál a helyekről, ettől nem zavarodik össze a készülék. Sőt mi több, azt is pontosan tudja, hogy a szobákat falak választják el egymástól, így a nappaliban ülve nem látja a konyhában megnyitott Zene appot – és fordítva sem.

A rossz

Mindettől eltekintve azonban a Vision Próval az élet nem csak játék és mese. Az első és legfontosabb hátránya, hogy elképesztően drága – az Apple 3500 dollárt kér el a 256 gigabyte tárhellyel szerelt modellért, míg az 512 gigabyte-os és 1 terabyte-os modellek 3700 és 3900 amerikai dollárba kerülnek. Összehasonlításképp egy Meta Quest Pro már 1000 dollárért hazavihető, a helyzet azonban az, hogy a Vision Prónak egyelőre nincs kihívója, az általa kínált élményhez hasonlót más készülék egyelőre nem tud nyújtani.

Mint írtuk, a készülék rendkívül jó kamerákkal rendelkezik, ami élethűen adja vissza a külvilágot – ez azonban csak akkor igaz, ha legalább közepesen jók a fényviszonyok. Szürkületben azonnal megtörik az immerzió, és a beszámolók alapján – akárcsak egy telefonos kamera esetében – szemcséssé, homályossá válik a kép. Ez sokak szerint nem annyira zavaró, mint amilyennek elsőre gondolnánk, a helyzet azonban egyáltalán nem jó – egy halványabb éjjeli lámpa fénye mellett például a Vision Prón keresztül már nem tud könyvet olvasni, a betűk ugyanis összefolynak; bár az is jó kérdés, hogy miért olvasna bárki is könyvet egy headseten keresztül.

Ugyancsak szomorú, hogy a megjelenéskor csak néhány Apple app lett a készülékre optimalizálva, így a Vision Pro például a teljes iWork-csomag (Keynote, Pages, Numbers) iPadOS-es verzióját futtatja.

A megjelenéskor egyébként közel 600 Vision Próra optimalizált alkalmazással nyílt meg a készülékre telepített App Store, amiből ezek mellett milliónyi iPadOS-es alkalmazás is elérhető. Ami ugyancsak szomorú, hogy olyan óriásvállalatok, mint a Netflix és a Google, kijelentették, hogy egyelőre semmiképp sem fognak alkalmazást készíteni visionOS-re, sőt mi több, a már meglévő iPadOS-es variánsokat sem engedik majd a készüléken futni – így netflixezni vagy youtube-ozni egyelőre csak Safarin belül lehet a készüléken. Mindez persze nem (csak) az Apple hibája, egy olyan készülék esetében, aminek lelkét tulajdonképpen az arra elérhető alkalmazások adják, ez igen nagy probléma.

A csúf

Az Apple elmondása szerint a Vision Prót már a kezdetektől úgy fejlesztették, hogy az ne zárja ki az embert a valóságból – éppen ezért egy kijelzőt helyeztek annak külsejére is, ami a felhasználó szemeit és tulajdonképpen a szemüveg által kitakart arcfelületet hivatott megjeleníteni. A technológia a Personákon alapszik, így hívja az Apple azokat a háromdimenziós, rólunk mintázott avatárokat, vagy ha úgy tetszik, karaktereket, amiket a Vision Pro készít a felhasználóról még a beüzemelés alatt. A visionOS-en belüli FaceTime-hívások közben a másik fél ugyancsak a felhasználó mimikáit lekövető Personát látja – hiszen nincs a készülékben olyan kamera, ami kívülről videózhatná a Vision Prót viselőt –, a technológia azonban inkább ijesztő, mintsem agyeldobós.

A felhasználói visszajelzések alapján a Vision Pro külső kijelzőjén megjelenő szemek ijesztőek, a FaceTime-hívások közben megjelenő Personák pedig annak ellenére is hátborzongatók, hogy ez az eddigi legjobb megoldás arra, hogyan is lehet ezt a problémát kiküszöbölni.

Nem a korábban felsoroltak azonban a Vision Pro legnagyobb hibái – hanem az, hogy egyelőre még senki sem jött rá, hogy pontosan mire is lehet majd azt használni. Persze rendkívül szórakoztató a virtuális térben mozogni vagy egy böngészőablakot a falra helyezve nézni, ezek azonban egyelőre mind olyan dolognak tűnnek, amit csak az újdonság varázsa tesz érdekessé. Amiben verhetetlen a Vision Pro, az a tartalomfogyasztás, mindenki egyetértett abban, hogy a panorámaképek, a háromdimenziós filmek és az iPhone 15 Próval rögzített térbeli videók visszanézése valóban meghökkentő élmény, 3500 dollárért azonban kicsit drága „filmnéző” készülék lett a Vision Pro. Arról nem is beszélve, hogy a benne átélteket – egyelőre – senkivel sem tudja megosztani, így az Apple célja hiába az, hogy a készülék a lehető legkevésbé zárja ki a valóságból, ez mégis megtörténik.

Azt, hogy idehaza mikor lesz elérhető – vagy hogy egyáltalán elérhető lesz-e bármikor is – a készülék, egyelőre még nem tudni. Ahogy korábban írtuk, a Vision Prót az Egyesült Államokon belül már most megvásárolhatja, vélhetően az év második felében pedig az olyan, második körös országokban is elérhetővé válik, mint például Kanada vagy az Egyesült Királyság. Kiindulva abból, hogy az Apple még a 2017-ben útjára indított HomePod családot sem vezette be idehaza, nem sok reményt fűzünk a Vision Pro magyarországi megjelenéséhez, amint azonban megérkezik a készülék valamelyik európai országba, már sokkal könnyebben beszerezhető lesz.

Rovatok