Index Vakbarát Hírportál

Orosz kézbe került a Yandex nagy része

2024. február 5., hétfő 21:44

Megállapodást kötött hétfőn a Yandex csoport jelenlegi anyavállalata, a hollandiai székhelyű Yandex N.V. a cég nagy részének eladásáról egy orosz menedzserekből és befektetőkből álló konzorciumnak. A szerződés értéke 5,2 milliárd dollár.

Az üzlet értéke 475 milliárd rubel, amelyből 230 milliárd rubelt a Yandex N.V. javára jüanban, a fennmaradó összeget pedig a Yandex N.V. A osztályú részvényeiben fizetik ki.

A szerződés értékét a Reuters 5,2 milliárd dollárban nevezte meg.

A Yandex N.V. a jövőben a bevétel egy részét a fennmaradó külföldi üzletágak fejlesztésébe kívánja fektetni, majd részvény-visszavásárlást tervez. Az új anyavállalat a Kalinyingrádban bejegyzett Yandex nemzetközi részvénytársaság lesz.

A vevő a „Konzorcium. Pervij” nevű zárt végű befektetési alap, amelynek egyik tagja sem kapott ellenőrző részesedést. A Yandex közleménye szerint a konzorcium vezetői a Yandex oroszországi felsővezetői csapatának tagjai, valamint a Lukoil, továbbá köztük van Alexander Csacsava, a Leta Capital alapítója és a My.Games tulajdonosa, Pavel Prassz, az Infinitum letétkezelő vezérigazgatója és Alekszandr Ryazanov, a Russzkaja Holdingovaja Kompannyija igazgatótanácsának elnöke, a Gazprom korábbi elnökhelyettese.

Az ügyletet a tervek szerint az idén két szakaszban fogják lebonyolítani. Az eszközök szétválasztása során a Yandexnek lesz egy „aranyrészvénye”, amely lehetővé teszi bizonyos tranzakciók blokkolását. A holland vállalat elveszíti a Yandex márkanevet, de 2024-ben még engedélyezni fogja a technológiát az orosz struktúrának.

A külföldön „orosz Google-ként” emlegetett Yandexet az 1990-es évek végi „dot-com boom” idején alapították. A cég, amely 2011-ben a Nasdaqon keresztül lépett tőzsdére, kulcsszerepet játszott az oroszországi online szolgáltatások, így

a keresés, a reklám, az e-mail, a fuvarozás, az e-kereskedelem, a felhőszolgáltatás és a streaming területén.

Politikai nyomás alatt a Yandex 2022 végén eladta híraggregátorát és más online erőforrásait az állami ellenőrzés alatt álló riválisának, a VK-nak, hogy politikamentessé váljon. Az orosz befektetői csoportnak történő eladással a Yandex először kerülhet kizárólag orosz szervezetek ellenőrzése alá.

Természetesen a Yandex a gazdaság egyik nemzeti bajnoka a maga területén, a csúcstechnológia területén, és az egyik legnagyobb vállalat. Számunkra természetesen fontos, hogy ennek a vállalatnak a munkáját éppen hazánkban folytassuk

– jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az ügyletet kommentálva.

Hozzátette: „ez egy olyan vállalat, amely sok tehetséges embernek ad munkát, sok fiatal keres munkát a Yandexnél. Ezért természetesen fontos számunkra, hogy a vállalat folytassa a munkáját, és ebben a tekintetben üdvözölhetjük azt a megállapodást, amelyet a részvényesek az eladásról kötöttek. Végül is a fő tulajdonos továbbra is a vállalat vezetése marad, a vállalat orosz vezetése – ez is fontos”.

Arkagyij Volozs, a Yandex társalapítója 2014-ben Izraelbe költözött Oroszországból. Az ukrajnai inváziót többször elítélte.

Elemzők szerint az 5,2 milliárd dolláros ár lényegesen alacsonyabb a Yandex végső értékénél. A cég piaci kapitalizációja 2021-ben megközelítette a 30 milliárd dollárt. Ugyanakkor ez az egyik legnagyobb volumenű üzlet, amelyet a háború kezdete óta megkötöttek Oroszországban.

A Yandex vezetői az alkalmazottaknak írt levelükben azt ígérték, hogy a vállalat független marad  – írta meg az MTI.

Rovatok