Index Vakbarát Hírportál

Eldobtuk az agyunkat az Asus dupla kijelzős laptopjától

2024. február 21., szerda 16:03

Bemutatkozott az Asus Zenbook családjának legújabb tagja, a 2024-es Duo, ami egy teljesen új mércét állított fel abban a tekintetben, hogy hogyan is kell kinéznie egy dupla kijelzős laptopnak. Az új Zenbook Duót az elmúlt napokban megállás nélkül használtuk, és hiába próbáltunk rá rosszat mondani, nem nagyon tudtunk – mutatjuk, mit érdemes tudnia az Asus egyik legsokoldalúbb laptopjáról.

Nem ez az első alkalom, hogy a tajvani Asus egy több kijelzővel ellátott laptopot dob piacra. Korábban is kísérleteztek már a Duo készülékekkel, ezekre azonban még a legnagyobb jóindulattal is csak kísérleti termékként lehetett tekinteni – érezhető volt, hogy maga a vállalat sem tudta pontosan, mit is akarnak kezdeni a kategóriával. A legfőbb problémát az adta, hogy az ötlet magában mindig is jó volt, a kivitelezésnél azonban elvérzett a gyártó – egészen mostanáig, a 2024-es Zenbook Duo ugyanis mindent megváltoztat. A laptopcsalád idei kiadása egy teljesen új dizájnnal tér vissza, ezúttal már két, teljes értékű kijelzővel, melyek közül az egyikre a billentyűzet mágnesesen csatlakozik fel. És hogy mi ennek az eredménye? Egy talán minden eddiginél sokoldalúbb készülék, ami a magánemberektől kezdve az üzleti életben tevékenykedőkig mindenkit levehet a lábáról. Mutatjuk, mire számíthat, ha úgy dönt, beruház az Asus legújabb laptopjára.

Külsőre az UX8406-os modelljelzésű Zenbook Duo egy az egyben a hagyományos laptopok megjelenését idézi – igaz, azoknál kicsit vaskosabb külsővel rendelkezik. Szélessége 31,35, hossza 21,79, míg vastagsága 1,46 és 1,99 centiméter között alakul összecsukott állapotban, tehát semmiképp sem egy MacBook-szintű dizájnról beszélünk; azok a laptopok azonban nem is rendelkeznek két kijelzővel. 1,65 kilogrammos súlyának köszönhetően könnyen hordozható, a fémborítás miatt pedig a prémiumérzet sem marad el, a MIL-STD 810H szabványnak köszönhetően pedig még az átlagnál strapabíróbb is a készülék.

A laptop jobb oldalán egy HDMI 2.1-es csatlakozót találunk egy 3,5 milliméteres Combo Jack hangkimenet társaságában, míg a bal oldalon egy USB 3.2 Gen 1 A-típusú és két Thunderboltot támogató C-típusú USB-csatlakozó bújt meg – tölteni is ezeken keresztül tudjuk a készüléket. És ha már a töltésnél tartunk: az Asus egy 65 wattos adaptert csomagol a készülék mellé, ahogy egy hordozótáskát és egy Asus Pent is, amit jegyzetek készítéséhez, illetve rajzoláshoz tudunk majd használni. Nulláról száz százalékig tölteni a laptopot körülbelül 1,5-2 óra alatt tudjuk – ez függ attól, hogy közben használjuk-e a készüléket – az üzemidő azonban ezek után parádés, dupla kijelzős használat mellett is könnyen ki lehet húzni a 75 wattórás telepből 8-9 óra képernyőidőt.

A kijelző egyébként mindkét esetben ugyanazon specifikációkkal rendelkezik, ennek értelmében két 14 hüvelykes, 1920 × 1200 képpontos, 60 hertzes, maximálisan 500 nites fehérfényerő kibocsátására képes Pantone-validált OLED-panelt kapunk, amelyek a DCI-P3-as színskála 100 százalékát lefedik. A betekintési szögek rendben vannak, ahogy a színhűség és a fényerő is. Egyetlen negatívum, hogy egy fényes borítású kijelzőről beszélünk, amelynek köszönhetően erős háttérfényben olyan érzésünk lehet, mintha tükörbe néznénk, cserébe azonban mindkét panel érintésérzékeny, így akár az ujjunkkal is navigálhatunk az előretelepített Windows 11-ben.

Ultra lett, maradhat?

A nálunk járó modell egyike azon laptopoknak, amelyekben már az Intel új, Core Ultra 9 185H chipje ketyeg, ezzel új időszámítást nyitva a vállalat történetében. A lapka 16 maggal és 22 szállal dolgozik, alapórajele 2,3 gigahertz, erőigényesebb feladatok végzése közben azonban 5,1 gigahertzig is megemelkedhet. Cache-ből 24 megabyte áll rendelkezésünkre, mindezt pedig még megtoldja az AI Boost NPU, az Intel saját fejlesztésű neurális processzora, ami elsősorban a gépi tanulásnál és mesterséges intelligenciát igénylő feladatok elvégzésénél jöhet kapóra. Dedikált grafikus egységet a Zenbook Duóban nem találunk, helyette az Intel Arc Graphicsra támaszkodik a rendszer, ami meglepően jól teljesít – azt azonban érdemes leszögezni, hogy ez a laptop nem videójátékok futtatására lett tervezve, így kiemelkedő gamingteljesítményt még a csillagászati ár ellenére sem érdemes várni.

Mindent összevetve azonban az Ultra 9 remekül teszi a dolgát, igaz, a melegedéssel nem lesz minden rendben, a ventilátorok ugyanis már néhány böngészőablak megnyitása után aktiválódnak – különösebb teljesítmény-visszafokozásról azonban nem tudunk beszámolni. Memóriából az Ultra 9-es Zenbook Duo esetében 32 gigabyte-ot kapunk (LPDDR5X), ami bőven több, mint elegendő, ennek köszönhetően a laptop nem csak a hétköznapi feladatok, hanem akár grafikai munkák és képszerkesztések elvégzésére is kitűnő választás lehet – főleg, hogy ingyenesen jár a Duóhoz az Asus Pen.

Igazi akrobata

A lényeg azonban a Zenbook Duo formabontó kialakításában rejlik, amelynek köszönhetően öt különböző módon is használhatjuk a laptopot. Az első ezek közül az, amikor hagyományos laptopként vesszük igénybe a készüléket – ilyenkor csak az egyik 14 hüvelykes kijelzőt használjuk, míg a másikon a mágnesesen odatapadó billentyűzet pihen. A második használati mód már egy dupla képernyős megoldás, a billentyűzetet lepattintva két érintőfelületet kaphatunk, ami ideális lehet virtuális rajzoláshoz, tervezéshez vagy tartalomfogyasztáshoz is. Pluszpont, hogy a billentyűzetet ebben az esetben sem kell hiányolnunk, hat ujjal felfelé legyintve előhívhatjuk a virtuális változatot, ezzel akár egy gigantikus trackpeddé alakítva az alsó panelt, de a fizikai billentyűzeten is gépelhetünk, az ugyanis Bluetooth-szal csatlakozik a készülékhez.

A merőlegesen álló kijelzőt teljesen hátrahajtva érhetjük el a harmadik felhasználási módot, ami az úgynevezett megosztási nézet – ez prezentációk bemutatása során jöhet kapóra, a velünk szemben ülő fél ugyanis pontosan ugyanazt láthatja, mint mi –, meglátásunk szerint azonban van két, még a felsoroltaknál is hasznosabb módja a ZenBook Duónak.

Az egyik az, amikor a laptop alján található támaszt kinyitjuk, a Bluetooth-os billentyűzetet a készülék elé helyezzük, a két kijelzőt pedig egymás fölé pozicionáljuk, így rendkívül hatékonnyá válik a munkavégzés. A kijelzők ideális méretének köszönhetően könnyen át lehet látni mindkét felületet, szöveg- és képszerkesztés, illetve videóvágás esetén is rendkívül hasznos tud lenni az extra képernyőfelület. Amennyiben azonban a horizontális tájolást preferálja, akkor sem kell aggódnia, elég a Zenbook Duót elforgatnia, és máris két, egymás mellett álló kijelzőt kap – az új tájoláshoz a Windows 11 ráadásul automatikusan alkalmazkodik.

Összegezve

A ZenBook Duóra tehát tényleg nehéz rosszat mondani, ennek ellenére azonban bőven van még mit csiszolni a készüléken, kezdve annak méreteivel. Rendkívül jó látni azonban, hogy az Asus végre megtalálta az irányt, amivel a jövőben magabiztosan menetelhet a Duo készülékek területén. Az egyetlen nagyobb hátrány az ár, az Ultra 7-es chippel, 1 terabyte SSD tárhellyel és 16 gigabyte memóriával szerelt alapmodellért ugyanis 711 ezer forintot kér el az Asus, míg a nálunk járó Ultra 9-es, 2 terabyte-os és 32 gigabyte memóriával érkező változatért 914 ezret – a formabontó külsőért azonban nem meglepő, hogy felárat számolnak fel. Egy biztos: ha egy olyan hordozható készüléket szeretne, ami igény esetén egy többkijelzős munkaállomássá alakítható, az Asus megoldásánál jobbat jelenleg nem igazán talál – amennyiben azonban nem ragaszkodik az innovatív megoldáshoz, ezért a pénzért bőven talál jobb készülékeket is, nemcsak az Asus, de a konkurencia portfóliójában is.

(Borítókép: Asus Zenbook Duo. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok