Index Vakbarát Hírportál

Az Index olvasóit is érzékenyen érintette a Facebook keddi leállása

2024. március 6., szerda 17:46

Ugyan a Meta szóvivője közölte: tudnak arról a világméretű problémáról, aminek következtében a Facebook-, Messenger- és Instagram-felhasználók nem tudtak belépni fiókjukba, és az azonosításhoz kapott kódal sem tudtak belépni a felületekre, több olvasónk is jelezte elégedetlenségét, és megosztották tapasztalataikat.

Mint ahogy azt az Index is megírta, március 4-én délután fél öt körül leálltak a Metához kapcsolódó közösségi oldalak, köztük a Facebook, az Instagram és a Threads. Délután 4 óra után futottak be az első bejelentések, fél órával később már több mint százezer, végül több mint 460 ezer hibabejelentés érkezett a világ minden tájáról.

A leállás azonnal megihlette a mémkészítőket. Az informatikai problémának egyedül az X (régi nevén Twitter) felhasználói örülhettek, az Elon Muskhoz köthető platform ugyanis mindvégig tökéletesen működött. Mémgyűjteményünket az alábbi linken találják. Arról, hogy mi lehetett az oka a leállásnak, egy szakértő is nyilatkozott portálunknak.

Andy Stone, a Meta szóvivője jelezte: tudnak a problémáról, és dolgoznak a megoldáson. A szóvivő később közölte , hogy a vállalat „a lehető leggyorsabban megoldotta a problémát”, és elnézést kért a kellemetlenségekért minden érintettől.

Az észlelt probléma kapcsán több olvasónk is megosztotta tapasztalatát, illetve kérdéseket intézett hozzánk.

Egyik olvasónk jelezte, hogy nem jut vissza a saját Facebook-oldalára, valamint a Messengere is „odaveszett”. Azt kérdezte továbbá, hogyan tudná helyreállítani a rendszerét, mivel a teljes médiakapcsolata azon alapult.

Egy másik olvasónk a Facebook-leállással kapcsolatban osztotta meg tapasztalatát, miszerint a rendszer a keddi leállás óta sem engedte őt vissza a fiókjába. Ugyan kapott e-mailben bejelentkezési kódot, ám annak beírása után egy hibaüzenetet érkezett.

Újbóli kódkérés után ugyanazt a karaktersort kapta újra és újra. Olvasónk másik módszerrel is próbálkozott a belépéssel, így személyi okmány hitelesítésével is. Az erre válaszként érkezett az e-mailben azt írták, hogy nem azonosítható be a beküldött személyi igazolvány alapján, küldjön másik okmányt, amin látszik a kép és a születési év. Olvasónk ennek megfelelően cselekedett, így megpróbálkozott a Google-fiókja mélyén megtalált ezeréves lejárt útlevéllel és jogosítvánnyal is belépni, amit azonban a rendszer több alkalommal is visszadobott.

Így itt állok Facebook-fiók nélkül, és várom a csodát, hogy a Meta orvosolja a problémát 

– írta le nekünk tapasztalatait olvasónk.

Az Indexen megjelent írásunkra reagálva egy másik olvasónk a következőket osztotta meg velünk:

Reggel a telefonomon láttam egy cikket, ami azt fejtegette, hogy a facebookos SMS-kódok mindenféle titkosítás nélkül kinn vannak a világhálón, az adatbázist pedig távol-keleti szolgáltató üzemelteti. A cikk egy nappal korábban született meg, mint az észlelt leállás. 

Nem kizárt, hogy ezt mint biztonsági rést fedezték fel, csak ilyenkor nem jelentik be azt, több okból sem.

Elképzelhető, hogy a szolgáltatást átmenetileg kikötötték a leállás alatt, illetve az időkorlát okán a kódok le is járhattak – vélelmezi a hozzánk eljuttatott e-mail írója, aki maga is aggódott, hogy feltörték a fiókját, és megpróbált kódot küldeni magának, ám ez neki sem sikerült.

Rovatok