Index Vakbarát Hírportál

Botrányos helyzetben az Avast, eladta felhasználói adatait

2024. március 7., csütörtök 07:08

Az Avast kiberbiztonsági szoftvereket gyártó cég 16,5 millió dolláros (közel 6 milliárd forintos) bírságot kapott a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságtól (FTC), miután az ügynökség szerdán panaszt nyújtott be azzal a váddal, hogy az Avast felhasználói adatokat adott el harmadik feleknek.

Az FTC szerint az Avast több mint 100 ügyfélnek adott el adatokat, köztük tanácsadó cégeknek, reklámcégeknek és adatbrókereknek.

Az ügynökség közlése szerint az Avast büszkén hirdette, hogy megvédi felhasználóit az adathalászattól és a nyomkövető programoktól, majd ennek épp az ellenkezőjét tette, amikor a felhasználók böngészési adatait tudtuk és beleegyezésük nélkül gyűjtötte és adta át harmadik feleknek, mindezt ráadásul 2014 óta.

Az FTC szerint az Avast azt is állította a felhasználóknak, hogy csak „névtelen és összesített formában” osztja meg az információkat, ami az ügynökség beszámolója szerint hazugság volt.

Egy adott személy böngészési előzményei rendkívül érzékeny információkat tárhatnak fel. A meglátogatott weboldalak nyilvántartása mindent elárulhat valakiről annak romantikus érdeklődésétől, pénzügyi problémáitól és politikai nézeteitől kezdve a testsúlyán és az elutasított állásajánlatain át egészen a szerencsejáték-függőségéig

– idézi a CNN Lina Khan, az FTC elnökének szerdai nyilatkozatát.

„Az Avast magatartása nemcsak megtévesztő, hanem tisztességtelen gyakorlat is volt” – folytatta Khan.

Az FTC a pénzbüntetésen kívül egy olyan tilalommal is szankcionálja a kiberbiztonsági vállalatot, mely megtiltja, hogy adatokat adjon el vagy bocsásson rendelkezésre bármilyen céllal. Ez azt jelenti, hogy ezentúl a fizetett reklámokhoz elengedhetetlen adatokkal sem rendelkezhet ily ódon.

Samuel Levine, az FTC Fogyasztóvédelmi Hivatalának igazgatója kimondta, hogy „az Avast veszélyeztette a fogyasztók magánéletét és megszegte a törvényt”.

A CNN megkereste a szoftvergyártó céget, mely azt közölte, hogy az adatok eladását az Avast leányvállalata, a Jumpshot követte el, melyet önként fel is számoltak még 2020-ban. Mint az Avast írta, „egyezségre jutott az FTC-vel a Jumpshot leányvállalatával kapcsolatos vizsgálat lezárása érdekében”.

Bár nem értünk egyet az FTC állításaival és jellemzésével, örülünk, hogy megoldottuk ezt az ügyet, és várakozással tekintünk a több millió ügyfelünk további kiszolgálása elé

– áll a vállalat közleményében.

Rovatok