Hónapok óta értelmetlen jeleket küldött, de a 24 milliárd kilométerre járó eszköz kilistázta a fedélzeti számítógép memóriáját, így kiderülhet, hogy pontosan mi romlott el.
A földi irányítás „megbökte”, a Voyager–1 pedig adatok küldésével válaszolt, így újraéledt a remény, hogy ismét adatokat kaphatunk a csillagközi térben járó veterán szondától. A legtávolabb járó, ember alkotta eszköztől négy hónap óta nem érkezett értelmes jel, és sok minden arra mutatott, hogy ez a meghibásodás lehet a végső. A Voyager–1 az elmúlt években másodszor került a végső pusztulás szélére.
Az 1977-ben indított Voyager–1 és Voyager–2 küldetése a Jupiter és Szaturnusz felderítése volt – az eredetileg öt évre tervezett program azonban lassan az ötvenedik évéhez közelít. A Voyagerek hosszú életének fő okai a túltervezettség, vagyis a többszörös párhuzamos rendszerekkel beépített technikai tartalék, és az RTG, vagyis a plutónium izotópos energiaforrás, ami minden jel szerint több mint fél évszázadig is képes ellátni a szondákat.
A Voyagerek jelenleg a túlteljesítés eddig ismeretlen dimenzióiban járnak, amikor lassan kihalnak az eredeti építői, és az utódok a sokszorosan elavult technikát sárgult dokumentációból próbálják meghackelni, hogy meghosszabbítsák működését.
A Voyager–1-en a repülési adatokat és a tudományos műszerekből érkező adatok egybefűzését és továbbítását a három fedélzeti számítógép egyike végezte, tavaly november óta azonban csak egy rövid kódot ismételgetett. A hibát valószínűleg a repülési adatokat szolgáltató egység téves adatai okozták, és újraindítás után is folytatódott.
A földi irányítás azzal próbálkozott, hogy „megbökte” a Voyagert, vagyis olyan üzenetet küldtek, amitől más műveletekbe kezd a fedélzeti számítógép. Ezután változást tapasztaltak a visszaküldött jelekben. Nem olyan formátumban volt, mint amit eddig használtak, de a NASA Deep Space Network megfejtette, és kiderült, hogy a fedélzeti számítógép kiírja a repülésirányító rendszer teljes memóriáját. Ez nagy segítség a probléma megoldásában, mert a memóriában tárolt adatokat a meghibásodás előtti adatokkal összevetve következtethetnek rá, hogy pontosan mi történt.
A kód megfejtése három napba telt, de a probléma megoldását egyébként sem lehet elkapkodni, mert az üzenetek 22,5 óra alatt érik el a szondát, vagyis
egy üzenetváltás majdnem két napig tart.
A Voyager–1 előző komoly hibája 2022 májusában következett be, amikor a szerkezet nem tudta megállapítani a helyzetét, mert a pozicionáló rendszer valamiért az egyik meghibásodott fedélzeti számítógépen keresztül kezdte küldeni az adatokat.
A jelenlegi probléma nem ilyen jellegű, leginkább egy 1981-ben bekövetkezett hibához hasonlít, és a szakemberek szerint a repülési adatokat kezelő alrendszert irányító számítógép memóriájának sérülése okozza.
A szonda ikertestvére, a Voyager–2 2020-ban hét hónapon át nem kommunikált, 2023 augusztusában pedig egy különösen erős jellel, úgynevezett „kiáltással” vették rá, hogy az antennáját a Föld felé irányítsa.
Ha a fedélzeti rendszerek és az energiaforrás ki is bírja addig, a szondák várhatóan 2036-ban hagyják el a kommunikációt biztosító Deep Space Network antennarendszerének hatókörét.
(Ars Technica, CNN, New Atlas)