Az Apple Car-projekt teljes kukázása után újabb területen dobta be a törülközőt a vállalat: letettek arról, hogy microLED-es kijelzőkét helyezzenek az Apple Watchokba; emiatt azonban többtucatnyi alkalmazottól is kénytelenek voltak megválni.
Folytatódik a tavaszi nagytakarítás az Apple háza táján, a vállalat ugyanis újfent több alkalmazottat is elbocsátott. A háttérben a Bloomberg újságírója és egyben az egyik legelismertebb Apple-szakértő, Mark Gurman szerint az áll, hogy az Apple egy újabb projektet dobott a kukába.
Ezúttal nem az Apple Carról, hanem a vállalat microLED-kijelzőkkel kapcsolatos fejlesztéseiről van szó. Az értesülések szerint az Apple már 2016 óta vizsgálta, hogy az Apple Watchok – és a későbbiekben az iPhone-ok – esetében hogyan állhatnának át OLED-ről microLED-technológiára, a jelek szerint azonban egyhamar ez nem fog bekövetkezni.
Gurman szerint a kutatási és fejlesztési projekt törlése ráadásul többtucatnyi munkahely megszüntetését is eredményezi. Hozzáteszi azonban, hogy információi szerint a vállalat továbbra is be fog fektetni a microLED körüli fejlesztésekbe, csupán a korábbiaktól eltérő módon.
A projekt törlését elsősorban a gyártási és tervezési komplexitásból eredő problémák okozták, a microLED-képernyők tervezési és gyártási folyamata ugyanis hiába volt az Apple tulajdonában, nem találtak olyan partnert, aki kellő mennyiségű és minőségű panelt tudott volna nekik szállítani.