Az elektromos autók terjedésével végleg búcsúzik a kézi sebességváltó, de van egy piaci szelet, ahol még nagyon ragaszkodnak hozzá. Ráadásul van egy nagy gyártó, aki miatt – ha már van rá igény – valamilyen formában fennmaradhat.
A szkeumorfizmus egy görög eredetű szó, ami nagyjából annyit jelent, hogy valami, ami másnak próbál látszani, mint ami. Eredetileg művészeti, stilisztikai szakkifejezés volt, amely mára megtelt egy sokkal népszerűbb jelentéssel: az archaikus technika használhatósági célú reprodukciójával.
Egykor agyagra dolgozott dudorral utánozták a szegecset, vagy fröccsöntvénybe képzett kerek lenyomattal a csavar fejét, ma a digitális felületeken jelennek meg a megelőző világ dolgai, mint egy virtuális potméter, a flopilemez ikon a mentés gombon, vagy az analóg fényképezőgép low-fi zárhangja az amúgy szinte teljesen néma digitális fényékpezőgépen.
A személyautók világa ugyancsak tele van szkeumorfizmusokkal. A lovaskocsik korszakából átmentett fakasztnik, a luxus érzetét biztosító zongoramentes zongoralakk, a hűtőrács vagy a szintetikus motorhang az elektromos autókon. Ha már így szóba került: az elektromos autózás terjedése nyomán egy újabb jelentős kezelőszervet tartósíthat a megszokás. A kézi sebességváltót.
Az első autók egyszerűek voltak, szíj hajtotta őket, és nem volt bennük sebességváltó. Az első háromsebességes kapcsolót a Panhard et Levassorbe építették 1891-ben. Ez még nem szinkronizált váltó volt, ijesztő recsegést hallatott, miközben a különböző sebességgel forgó fogaskerekek egymásba kaptak. 1929-ben egy Cadillacben alkalmazták először a sima váltást biztosító szinkrongyűrűket, de ezek csak az 50-es évekre terjedtek el mindenütt.
A sebességváltók elhelyezésében a század közepére két nagy iskola alakult ki: az amerikaiak a háromsebességes kormányváltókat preferálták, míg Európában a padlóra szerelt négysebességes botváltó terjedt el. Utóbbi maradt fenn: utoljára egy 1987-es kis platós Chevroletbe építettek kormányváltót, utána már csak
a keletnémet autókban élt kicsit tovább
anakronizmusként (még egy görög szó, elnézést). Köztes stádiumként megjelentek a kilencvenes években a kormány közelébe, a műszerfalra felcsúsztatott padlóváltók.
A padlóváltó győzött is meg nem is: miközben Európában és Ázsiában nyolcvanszázalékos arányban használják, Amerika inkább áttért az automata váltókra, és csak pár százalékban használ manuális váltót, főleg a sportautóknál.
Az elektromos autóknak ugyanakkor nincs szükségük sebességváltóra, mert fordulatszámuk tetszőlegesen állítható és nyomatékuk állandó, nem fulladnak le. Ez feleslegessé teszi a tengelykapcsolót, népszerű nevén a kuplungot. A tradicionális sebességváltó csak felesleges tömeg és költség lenne.
Miközben az elektromos autózás megszabadít a belső égésű motorok kipufogóitól és a globális káros kibocsátás mintegy 15 százalékától, Amerikában egyfajta retró divatként visszapattantak a kéziváltók – a korábbi 1 százalékról az elmúlt években 2 százalék közelébe emelkedtek az eladások.
A CNN szerzője véleménycikkben kárhoztatja a Z generációra jellemző különös hóbortot, mondván, hogy az automata váltós autók gyorsabbak és kevesebbet fogyasztanak. Az elektromos autóknál ez bizonyosan így is van. Az Egyesült Államokban ugyanakkor aki nem veteránnal jár, mára szinte kizárólag sportautókban kaphat kézi sebességváltót.
Nekünk, finnyás európaiaknak ugyanakkor bevillanhat, hogy a Forma-1 valamikor 1995-ben tért át végleg a robotizált váltókra, amikor a jelenlegi pilóták még a bilin emelték a fordulatszámot.
Aki nem tudja elengedni a botváltót, Japán felé fordítsa tekintetét. A Toyota ugyanis teljesen virtuális kéziváltórendszert dolgozott ki. A jármű a szenzorok és a központi számítógép segítségével utánozza a régi sebességváltó érzetét és viselkedését, sőt kamukuplungpedált is mellékelnek hozzá. A dolog annyira a szkeumorfizmus csimborasszója, hogy visszaváltva emeli a motorféket, ami az elektromos motorféknél energiát visszatermelve tényleges praktikus értelmet is nyer. Ráadásul túl korai felkapcsolásnál szenvedni és rángatni kezd a kocsi, ahogy egykor az autósiskolában megtapasztalhatták sokan.
Egyelőre nem ismert, hogy mikor dobják piacra az első műváltós Toyotákat, ha szeretnénk ilyet, valószínűleg nem árt, ha beállunk a Z generáció mögé tüntetni.
A vidám végkicsengést kicsit elrontja, hogy az ötlet van annyira zseniális, hogy a japánok szabadalmaztatták, az pedig minden bizonnyal a dolog halála. Borsos felárért kapható hülye kiegészítő lesz, ha valaha is elérhetővé válik más gyártónál. De ha ez bekövetkezik, szégyenérzet nélkül lecsaphatunk rá, hiszen robotokat helyettesítő szkeumorf rajzfilmfigura-emberként szórakoztathatjuk majd vele unokáinkat.