Index Vakbarát Hírportál

Nem lehet többé kisétálni az Amazon boltjaiból

2024. április 8., hétfő 07:12

Egy pénz nélküli utópiát harmadik világbeli munkavállalók működtettek, technikailag azonban nem vált be, és a vásárlók sem szerették.

Megszűnik a pénztár nélküli fizetés az Amazon vegyesboltjaiban. A rendszer lényege az volt, hogy a vásárló csak megfogta, amire szüksége volt és kisétált, miközben egy mesterséges intelligenciával ötvözött megfigyelőrendszer látta, mit vett el, amit ezt követően kiszámlázott. A kisétálós „Just Walk Out” megszűnésének oka, hogy a technika a valóságban sohasem működött.

Az Amazon 1995-ben alapított internetes könyvesboltból nőtt a világ legnagyobb online áruházává. Első fizikai boltjuk szintén könyvesbolt volt két évtizeddel indulásuk után. A forradalmi és futurisztikus pénztár nélküli bolt ötlete a cég vezetőinek fejéből pattant ki – a bolt prototípusát 2015-ben mutatták be az alapító tulajdonos Jeff Bezosnak. A nagyközönség 2018 elejétől sétálhatott be, majd ki a különleges Amazon vegyesboltba, ahol több mint száz gépi tanulórendszerre kötött kamera biztosította, hogy egy másodpercet se kelljen sorban állni.

Az Information által megszerzett, 2023 májusában keletkezett jelentés szerint hat évvel indulása után még mindig nem volt működő technikai rendszer a megoldás mögött. A boltban felszerelt kamerák képét több mint ezer, Indiában dolgozó alkalmazott figyelte, akiknek az volt a dolguk, hogy a vásárlók által elvett terméket felismerjék és címkézzék. A mesterséges intelligenciának ez alapján kellett volna megtanulnia a folyamat kezelését, ez azonban évek alatt sem sikerült neki. A kitűzött célokat valamiért nem tudták sem elérni, sem megközelíteni.

Első világbeli problémák

2022 közepén ezer vásárlásból 700 esetben volt szükség emberi ellenőrzésre, miközben 20-50 volt az elvárás. Az esetek többségében a kisétáló vevők csak órákkal a vásárlás után kapták meg a blokkot.

A rendszer 20 Amazon Go boltban, 40 Amazon Fresh zöldségboltban és az Amazon által felvásárolt Whole Foods 2 boltjában működött.

Az Amazon közlése szerint a jövőben praktikusabb megoldásokat vezetnek be, például guruló önkiszolgáló pénztárként működő okos-bevásárlókocsikat. Közleményükben egyéb mellékes körülményekre is rámutattak: míg a Just Walk Out rendszernek megvolt a maga jövőbe mutató hangulata, a vásárlóknak sok esetben hiányzott a vásárlás feletti kontroll érzete, hogy amikor lecsapnak egy jó akcióra, egy azonnal kinyomtatott blokkon megnézhessék, tényleg olcsóbban vásároltak valamit. A kisétáló fizetés megszüntetése így 

lényegében fokozta az elégedettséget.

Mindez kísértetiesen emlékeztet a Cruise önvezető taxijainak esetére, ahol a csúcstechnológia helyett szintén az emberekre hárult a munka. A Cruise robottaxijai nem tudták felismerni a gyerekeket vagy úttesten előforduló munkagödröket, a helyzetet a központból kezelő profi sofőrök beavatkozásai ellenére sorra olyan balesetekbe keveredtek, hogy végül kitiltották őket Kalifornia állam útjairól. 

Ezek az epizódok természetesen felidézik a 18. század magyar polihisztora, Kempelen Farkas híres találmányát, a Sakkozó Törököt, aminek bonyolult mechanikája mellett egy ember is fontos alkatrésze volt. A Cruise és az Amazon esete mutatja, hogy bár a gép sakkban már legyőzte az embert, a világuralom még odébb van.

(Ars Technica, Futurism)

Rovatok