Egy, a szivárványokhoz hasonló, glória vagy dicsfény nevezetű jelenséget rögzített az Európai Űrügynökség teleszkópja, a Cheops egy, a Naprendszeren kívüli bolygón, névlegesen a WASP-76b-n. Hogy pontosan mi okozta, azt egyelőre még nem tudni, bár megeshet, hogy a pokoli időjárással rendelkező bolygón hulló vaseső állhat a háttérben.
Nem akármilyen felfedezést tett az Európai Űrügynökség (ESA). A szervezetnek ugyanis sikerült bizonyítékot találnia arra, hogy a Naprendszeren kívül is léteznek olyan bolygók, amelyeken glóriák, vagy más néven dicsfények alakulhatnak ki. Az ESA 2014-ben a Vénuszon már sikeresen dokumentálta a jelenséget – most azonban bőven túlteljesítették az akkori felfedezést, ezúttal ugyanis a WASP-76b felszínén figyelhették meg a dicsfényt.
A glóriák egy vagy több kör alakú gyűrűből állnak, amelyek a szivárvány színeiben tündökölnek – a külső gyűrű általában vörös, míg a legbelső ibolya. Ezek alapján akár azt is feltételezhetnénk, hogy a dicsfények tulajdonképpen megegyeznek a szivárványokkal, ez azonban nem teljesen van így – hívja fel a figyelmet az IFLScience. Míg a szivárványok esetében refrakcióról, azaz fénytörésről beszélünk, addig a glóriák kialakulásáért a diffrakció, azaz fényelhajlás jelensége felel.
Az ESA megfigyelései alapján azonban glória ide vagy oda, a WASP-76b valójában inkább pokoli, mintsem mennyből való. A bolygó rendkívül közel kering a csillagához, ezért a felszíni hőmérséklete meghaladhatja a 2400 Celsius-fokot, az pedig, hogy a WASP-76b kötött tengelyforgású, egyáltalán nem segít a helyzeten.
Kötött tengelyforgásról akkor beszélünk, amikor egy égitest tengelyforgásának időtartama pontosan megegyezik a keringési idejével, így mindig ugyanazt az oldalát mutatja az anyabolygója – jelen esetben csillaga – felé. Remek példa erre a Föld és a Hold kapcsolata. Érdekesség, hogy rendszerint csak kisebb égitest válik kötött tengelyforgásúvá, ha azonban a két égitest tömegének különbsége és egymástól való távolságuk kicsiny, lehetséges hogy mindkettő „hozzáigazodik” a másikhoz.
Hasonló történhetett a WASP-76b és a napja között is. Ennek okán a bolygónak van egy oldala, amit folyamatosan hevít a napja, míg a másik oldalon örök sötétség uralkodik – ez azonban azt is jelenti, hogy a két oldal merőben eltérő felszíni hőmérséklettel is rendelkezik. Emiatt a bolygón hatalmas szelek tombolhatnak, a nappali és éjszakai határ közelében pedig még vaseső is eshet, mivel a nappali oldalon elpárolgott fémek a hűvösebb levegő hatására kondenzálódni kezdenek.
A jelenségre utaló jeleket elsőként az ESA Characterizing ExOplanet Satellite (azaz Cheops) nevű műholdja szúrta ki – a Cheopsnak azonban nem volt meg a képessége ahhoz, hogy ilyen távolságból közvetlenül rögzítse a dicsfényt. Arra azért tökéletesen elegendő volt, hogy segítségével észrevehető legyen, a WASP-76b-nek van egy asszimmetriája: keringés közben a csillaga mögé érés előtt fényesebben világított, mint a csillag mögül kikerülés után.
Dr. Olivier Demangeon, a portugál Asztrofizikai és Űrtudományi Intézet munkatársa és kollégái más űrteleszkópokhoz fordultak segítségért, hogy kiderítsék, mi állhat a háttérben, de sem a Hubble, sem a Spitzer nem tudta megoldani a problémát. Végül a megoldást a Cheops jelentette, ami további három éven és 23 tranziton keresztül figyelte a WASP-76b-t. Az eredmények kimutatták, hogy a bolygó keleti határán a nappali és az éjszakai félteke között felerősödő fény látható, ami minden bizonnyal glória vagy dicsfény lehet.
És hogy mi okozhatja? – azt egyelőre nem tudni. A Földön a víz felel a glóriák kialakulásáért, az azonban, hogy egy Naprendszeren kívüli bolygón is megfigyeltük a jelenséget, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ott is a víz felelne érte. A kutatók szerint még az is előfordulhat, hogy a vaseső állhat a jelenség kialakulása mögött, bár ennél egy összetettebb forgatókönyvet tartanak valószínűbbnek.