Index Vakbarát Hírportál

Hova tűntek a csontok a történelmi csataterekről?

2024. április 13., szombat 13:21

Az ipari forradalom idején szegények gyűjtögették jó pénzért a fontos nyersanyagnak számító emberi és állati csontokat.

A XVIII. és XIX. században háborúk sora söpört végig Európán, hatalmas seregek ütköztek, és rengetegen estek el. A mai régészek azonban a küzdelem nyomaiból már szinte semmit sem találnak az egykori csatatereken. A kézenfekvő magyarázat általában az, hogy ezeket a területeket azóta beépítették, vagy mezőgazdasági gépek beszántották. Két történész, Bernard Wilkin és Robin Schäfer februárban megjelent, globális csontkereskedelem történetét feldolgozó könyve szerint azonban az ipari forradalom nyersanyagigénye áll a háttérben.

A történészek szerint nem az történt, hogy a csontokat egyszerűen beboronálták. Napóleon utolsó csatájában, a waterlooi ütközetben több mint tízezer ember és nagyjából ugyanennyi ló veszett oda. A régészek 2023-ban összesen két csontvázat találtak a környéken. A fő ok, hogy a maradványokat műtrágya- és cukorgyártás céljára használták fel.

Wilkin elmondta, hogy a csontok sorsán tűnődve, az archívumokat bújva megállapította, hogy Waterloo környékén az 1830-as években leginkább cukorrépát termesztettek. Az egykori csatatértől pár kilométerre két nagy cukorgyár is üzemelt. A cukor finomítása során csontszénből készített szűrőket használnak. A csontszenet, ahogy a neve is mutatja, csontok égetésével állítják elő – oxigén környezetében a csont hamuvá égne, anélkül azonban aktív szén a végtermék. A történész szerint ehhez minden bizonnyal a közeli csatatérről hozták az alapanyagokat. 

Cukorkékség

Az első cukorgyárak Belgiumban épültek az 1830-as évek elején. A csontok ára 1832 és 1837 között mázsánként 2 frankról 14 frankra nőtt. A megnövekvő kereslet tehát öt év alatt hétszeresére emelte az árat, és a helyi parasztok hamar rájöttek, hogy a földjeiken található tömegsírok aranyat érnek.

A fellelt adatok alapján ebben az időszakban a párizsi katakombákból is elhordták a csontokat, Angliában és Skóciában középkori temetőket ástak fel, de évtizedekkel később az amerikai polgárháború csatatereit is kirabolták.

A franciák Algériából importáltak felforgatott temetőkből szerzett csontokat a marseille-i cukorgyárakba. A britek ipari méretekben hordák el Egyiptomból az ókori múmiákat. 

A csontok a történelmi közelmúlthoz tartozó ismert csataterek tömegsírjaiból tűntek el elsőként. A helyi szegény földműveseknek semmilyen érzelmi kötődésük nem volt ezekhez, leginkább megszálló katonák maradványainak tekintették őket. Ez a fajta sírrablás sokkal később is folytatódott: amint a szerzők rámutattak a francia törvényhozók az 1920-as években kényszerültek megtiltani az első világháború egykori csatatereinek bolygatását.

(Science)

Rovatok