Index Vakbarát Hírportál

Érkezik az újratervezett Apple Watch: jobb lehet, mint amire számítottunk

2024. április 29., hétfő 06:32

Hónapok után hírt adott magáról az egyelőre csak Apple Watch Series X-ként emlegetett jubileumi Apple Watch, ami a híresztelések szerint teljesen új időszámítást nyitna az okosórák világában – csakúgy, ahogy azt az iPhone X is tette 2017-ben az okostelefonok esetében. Az új óra frissített dizájnnal, még vékonyabb kijelző körüli kerettel és hosszabb üzemidővel újítana – ráadásul az is benne van a pakliban, hogy az Apple már idén ősszel lerántja róla a leplet.

A legújabb iPhone-okkal kapcsolatban szinte már minden információ kiszivárgott – tudjuk, hogy nagyjából hogyan néznek majd ki, milyen új funkciókat kapnak, illetve hogy milyen chip kerül majd beléjük; ezzel szemben az Apple idei okosóráiról alig hallani. Mindez kifejezetten érdekes annak tudatában, hogy az Apple Watchok idén ünneplik majd tizedik születésnapjukat – tehát az iPhone-okból kiindulva az Apple biztosan valami nagyra készül. Vagy mégsem?

Mivel az elmúlt hónapokban semmilyen nagyobb Apple Watchot érintő fejlesztésről nem lehetett hallani, ezért több bennfentes is úgy vélte, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is csak egy kisebb specifikációs frissítésre érdemes számítani – a napokban azonban életjelet adott magáról az egyelőre csak Apple Watch Series X-ként emlegetett „teljesen újratervezett” jubileumi modell. A készülék a szivárogtatások szerint legalább akkora változást fog hozni az okosórák világába, mint ahogy azt az iPhone X is tette a telefonok esetében.

Még vékonyabb, még erősebb

A bennfentesek szerint az idei frissítés részeként az Apple számos kulcsfontosságú változtatást eszközöl majd, amelyek nem a jövendőbeli generációkkal apránként, hanem egy időben fognak megjelenni az új okosórában. Idetartozik például az, hogy a jelenlegi szíjakat egy teljesen új, mágneses megoldás váltaná – tehát az új szériával már csak a hozzá készült pántok lennének igénybe vehetőek.

A váltásnak egyszerű oka van: az Apple Watch fejlesztésében állítólagosan részt vevő források szerint a jelenlegi megoldás túl sok helyet foglal el a készülék házának két oldalán, amit okosabban is ki lehetne használni.

A rések ráadásul a készülék belsejébe is bemélyednek, így hasznos területet vesznek el, amelyeket akár egy jóval nagyobb akkumulátorral is meg lehetne tölteni; ezzel végre megtörve az Apple Watchok mindössze egy-, maximum másfél napos üzemidejét. Mindezek mellett maga az óra is sokkal vékonyabb lehet az elődjénél, a kijelzőt körülölelő keret pedig tovább keskenyedhet – pedig azok már a Series 7, Series 8 és Series 9 tekintetében is figyelemre méltóan vékonyak voltak. Egy másik lehetőség szerint az óra nem vékonyodna, maradna a jelenlegi modellekkel megegyező vastagságú, a készülék belsejében felszabaduló helyet azonban új szenzorokkal és nagyobb akkumulátorral töltenék ki.

Már idén megérkezhet

Az elmúlt években egy jól megfigyelhető minta alakult ki az Apple Watchokat érintő frissítésekkel kapcsolatban – már ami a dizájnt érinti. A legelső Apple Watchtól kezdve a Series 3-ig ugyanolyan kinézetet kaptunk, csak a készülék belsejében történtek változások, mint például az extra vízállóság vagy az eSIM-támogatás.

Ezek után következett egy váltás, az Apple Watch Series 4 már egy új külsővel és EKG-val debütált, amit a Series 5 kiegészített egy mindig éber kijelzővel – az i-re a pontot végül az Apple Watch Series 6 tette fel, aminek újdonsága a véroxigénszint-mérő volt.

A Series 7 három generáció után ismét újított a külsőn – vékonyabb, de strapabíróbb készülékházat és a szélekig kinyúló kijelzőt kaptunk.

A Series 8 ebbe a dizájnba még belesűrítette a csuklóhőmérséklet-mérést, míg a tavaly bemutatott Series 9 újdonsága az új, S9-es SiP volt, ami többek között lehetővé tette a dupla koppintásos műveleteket is – ezekről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. Idén tehát – amennyiben az eddigi mintából indulunk ki – ismét egy radikális dizájnváltásra lehet számítani; egyesek szerint azonban még egyáltalán nem biztos, hogy az Apple készen áll piacra dobni a minden hájjal megkent jubileumi okosórát.

Amennyiben nem készülnek el a végleges termékkel időben, úgy megeshet, hogy ugyan bejelentik az okosórát, annak forgalmazását azonban csak hónapokkal később kezdik meg – pontosan úgy, ahogy azt a legelső Apple Watch, az iPhone X és a Vision Pro esetében is tették.

(Borítókép: James D. Morgan / Getty Images)

Rovatok