Index Vakbarát Hírportál

Minden korábbinál vékonyabb iPad Próval sokkol az Apple

2024. május 8., szerda 06:34

Több hónapnyi várakozás után kedd délután bemutatkozott az iPad Prók következő generációja, ami a korábbi pletykáknak megfelelően OLED-kijelzővel, M4-es chippel és teljesen újratervezett, minden korábbinál vékonyabb külsővel kerül majd fel a boltok polcaira. Emellett az Apple bemutatta az új, M2-es lapkával szerelt iPad Airt is, ami ezúttal már két méretben is kapható – mindezek mellé pedig befutott az Apple Pencil Pro is.

Még a 2024-es Worldwide Developer Conference előtt termékbemutatót tartott az Apple, minek középpontjában az iPadek álltak – Tim Cook úgy fogalmazott, hogy a termékcsalád soha nem esett még át akkora átalakuláson, mint most. Bár a vezérigazgató lehet, kicsit túlzott, azt nem lehet a vállalattól elvenni, hogy hat új terméket is bemutattak: leleplezték a mostantól két méretben kapható iPad Airt, a 11 és 13 hüvelykes iPad Prót, az új Apple Pencilt – ami ezúttal „Pro” jelzőt kapott, illetve az új Magic Keyboardot.

Az új Airek két területen frissültek a leginkább: a korábbi M1-es lapkát a Macekből és iPad Prókból már megismert M2-es chip váltotta, minek köszönhetően jelentősen nőtt a készülékek teljesítménye – az Apple szerint körülbelül 50 százalékkal. Emellett a modellek az alap iPadhez hasonlóan már fekvő tájolású előlapi kamerát kaptak. A 2024-es iPad Airek emellett támogatják WiFi6E-t, minden korábbinál jobb sztereó hangzással rendelkeznek és 100 százalékig újrahasznosított alumíniumból készülnek.

Az iPad Prók ellopták a show-t

A visszafogottabb frissítéssel érkező iPad Airek után befutottak az új iPad Prók, amik azonnal ellopták a show-t. A készülékek minden korábbinál vékonyabb, 5,1 milliméteres alumíniumházzal érkeznek, minek köszönhetően nem csak a legvékonyabb iPad Prók, hanem a legvékonyabb Apple-termékek lettek valaha. A kijelző is frissült – nem is keveset. A korábbi Liquid Retina paneleket egy Ultra Retina XDR kijelző váltotta, ami ezúttal már nem mini LED, hanem OLED-technológiát használ, 

a színek tehát minden korábbinál élénkebbek, a feketék pedig valóban feketék lehetnek.

Ahogy az várható volt, az új iPad Prókban az Apple M4-es chipje is bemutatkozott, ami akár négyszer gyorsabb renderelést biztosít profi alkal­mazásokban és akár másfélszer nagyobb CPU-teljesítményt az M2 chiphez képest – az előrelépés tehát hatalmas. Mindezek mellett az M4-es lapka elhozza a sugárkövetés támogatását is az iPadek világába, minek köszönhetően az olyan játékok, mint például az idén iOS-re és iPadOS-re érkező Assassin's Creed Mirage, úgy nézhet ki, mintha azt egy gaming PC-n futtatná.

Az új tabletek mellett ráadásul a kiegészítők is frissültek. Az Apple Pencil Pro ezúttal már képes fizikai visszajelzéseket adni, emellett érzékeli, ha egy pilla­nat­ra jobban meg­szorítja – ilyenkor megjelenít egy új palettát, amellyel gyorsan válthat eszközt, vonal­vastag­sá­got vagy színt. Az új toll továbbá egy új giroszkópot is kapott, ami lehetővé teszi, hogy az Apple Pencil Pro for­gatásával még precízebben szabályozhassa a formázott toll- és ecsetvonásokat. Az Apple Pencil mellett a Magic Keyboard is frissült, ami vékonyabb és könnyebb lett, mint az előd – és egy funkciógombokból álló sávot is kapott.

Már a jövő héten megérkeznek

Az új iPadek már most előrendelhetők – a boltok polcaira azonban csak május 15-én fognak felkerülni. A 11 hüvelykes iPad Air indulóárát 300 ezer forintra lőtte be az Apple, amiért cserébe 128 gigabyte tárhelyet kap. A 13 hüvelykes modellért kereken 100 ezer forinttal kér el többet, így ennek a készüléknek 400 ezer forint lett az indulóára. Az M4-es chippel szerelt 11 hüvelykes iPad Pro 500 ezer forintról indul, míg a nagyobb, 13 hüvelykes kiadásért 650 ezer forintot kell fizetnie.

Érdekesség, hogy az új generációs készülékekkel az Apple az iPadek világába is bevezette a nanotexturált üvegek világát, ilyen kijelzővel azonban csak az egy és két terabyte tárhellyel szerelt iPad Prók kérhetők, ami azt jelenti, hogy minimum 850 ezer forintot kell fizetnie egy ilyen készülékért. Az Apple Pencil Pro ugyancsak május 15-én érkezik a boltokba, ára 63 ezer forint lesz majd, míg az új Magic Keyboardért mérettől függően 150 vagy 170 ezer forintot kér el az Apple.

(Borítókép: Apple)

Rovatok