Index Vakbarát Hírportál

Megvan a következő magyar űrhajós

2024. május 27., hétfő 07:00

Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter: kiválasztották a Magyar Űrhajós Program (Hunor) két jelöltjét. Kapu Tibor és Cserényi Gyula űrhajós kiképzése az Egyesült Államokban folytatódik.

A Liszt Ferenc repülőtérről jelentkezett hétfőn reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahonnan a külügyminiszteri tanácsülésre indult Brüsszelbe.

Ám most nem a napirendi pontokról számolt be, hanem bejelentette, hogy a szakértői bizottság vasárnap éjszaka meghozta a döntését, vagyis kiválasztották a Magyar Űrhajós Program (Hunor) két jelöltjét, akik a Nemzetközi Űrállomáson végezhetnek  kutatómunkát, név szerint:

Szijjártó Péter azt mondta, hogy küszöbön áll a következő magyar űrhajósküldetés, valamint hogy a magyar űripar „a fejlett nemzeti iparágak közé tartozik”. 

Ezért úgy döntöttünk, hogy egy újabb nemzeti kutató űrhajósprogramot indítunk, amelynek az lesz a célja, hogy a magyar tudományos és ipari élet fejlesztéseit, vívmányait tovább lehessen tökéletesíteni

– indokolta a miniszter, hozzátéve, hogy a legalkalmasabb jelölteket 240 jelentkezőből választották ki. 

A miniszter azt is elárulta, hogy a négyfős, utolsó pillanatokig versenyben lévő kontingens két másik tagja a misszió munkáját a földi támogatóegység vezető munkatársaiként fogják erősíteni. 

Ferencz Orsolya korábban arról beszélt, hogy a kiválasztott két űrhajós kiképzése az Egyesült Államokban folytatódik. Azt, hogy min ment keresztül a négy űrhajósjelölt a kiválasztási folyamatban, ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Az Index korábban két páros interjút készített a négy űrhajósjelölttel, akik elsőként itt nyilatkoztak arról, hogyan választották őket ki az űrhajósprogramba, beszéltek az előttük álló kiképzésről, valamint hogy milyen szerepük lehet a magyaroknak az űriparban. A páros interjúkat itt olvashatják: elsőként Cserényi Gyulával és Szakály Andrással beszélgettünk, másodjára Kapu Tibort és Schlégl Ádámot faggattuk.

Rovatok