Az is tudhat valamit, aki kilóg a sorból. Ha nem pörögnénk százezer éve a természet kuponjain és nyereményakcióin, itt sem lennénk.
A Pennsylvaniai Egyetem munkatársainak a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar evolúciós hatásaival kapcsolatos kutatása arra a meglepő eredményre jutott, hogy ez az idegrendszeri beállítottság kiemelkedő teljesítményt kölcsönöz bizonyos feladatok terén.
A kutatók egy online vizsgálatot állítottak össze, amiben egy játék során a lehető legtöbb bogyót kellett bokrokról összegyűjteni nyolc perc alatt. A játékosok a gyűjtögetés után egy kérdőívet töltöttek ki, ami a figyelemzavaros tünetek felfedésére szolgált.
Az optimális bogyógyűjtésre nincs matematikai megoldás, de ha mégis szükség lenne ilyenre, az egy olyan játékelméleti modell lenne, ami mutatja az optimális stratégiát, hogy meddig érdemes egy adott bokrot motozni, vagy továbbállni.
Az adatokat összefésülve kiderült, hogy az ADHD tüneteit mutatók 602 bogyót gyűjtöttek, míg az átlagos figyelműek 521-et. A különbség markánsnak mondható 15 százalék. A kutatás a minőséget mennyiséggel kompenzálta: a gyors teszten kívül ugyan nem vizsgálta a résztvevők ADHD-diagnózisát, ha volt is nekik, de az online vizsgálatba több mint négyszázan kapcsolódtak be.
A több bogyó több élelmet és adott esetben túlélést jelenthet a gyűjtögetőnek, családjának, barátainak és üzletfeleinek. Nem ez az első eset, amikor igazolást nyer, hogy a neurodiverzitás hátterében evolúciós előnyök húzódnak.
A neurodiverzitás idegrendszeri sokszínűséget jelent. Evolúcióban betöltött szerepe alatt pedig azt értjük, hogy azok a tulajdonságok, viselkedések, amik feleslegesnek, netán kórosnak tűnnek az emberi civilizáció pár évezrede fennálló, jól szervezett körülményei között, a megelőző pár százezer évben valójában életben maradást biztosító előnyök voltak.
A neurodiverzitás a jelenből nézve azt is jelenti, hogy a világ könnyen kikezdi az átlagból kilógó emberek önértékelését, akik ügyetlennek és butának érezhetik magukat. Csupán arra az esetre, ha egyszer fordulna a kocka, és beütne az űrlényinvázió, a polgárháború és a zombiapokalipszis, nem árt támogatni az ilyen embereket és jó fejnek lenni velük.
Az ADHD-re visszatérve: a hiperfókusznak nevezett jelenség, amikor valaki azonnal teljes figyelemmel tud valami felé fordulni, lényegében egy szuper vadász-gyűjtögető képesség. Egy 1998-as kutatás szerint az ADHD-seknek emellett az átlagnál könnyebben megy személyes szükségleteik (alvás, evés) kielégítésének elhalasztása egy sürgős feladat elvégzése érdekében.
Egy 2008-ben közölt kutatás Kenyában élő nomád népcsoportokat vizsgálva úgy találta, hogy az ADHD-hez köthető genetikai adottságok együtt jártak az átlagosnál jobb egészségi állapottal. Ezeket a feltevéseket és eredményeket érdemes akkor is figyelembe venni, amikor a hiperaktivitást ételszínezékkel dúsított cukornak, mikroműanyagnak, oltásnak vagy túl sok rajzfilmnek tulajdonítjuk.
Pár éve a Cambridge-i Egyetem pszichológusai hasonló eredményre jutottak az idegrendszeri sokszínűséggel kapcsolatban, amikor diszlexiásokat vizsgálva arra jutottak, hogy az olvasási nehézségeket kreatív felfedezőtevékenységgel és a világ nagyobb összefüggéseinek meglátásával ellensúlyozzák.