Index Vakbarát Hírportál

Rájár a rúd a Facebook anyacégére, érdemes résen lenni

2024. július 3., szerda 18:16

Számtalan reklamáció érkezett az egyik legnagyobb közösségi oldal anyacégéhez, a Metához a mesterséges intelligencia generálta képek jelölése miatt. A cég nem habozik, változtatást eszközölnek és új jelölése lesz az AI által generált képeknek.

A mesterséges intelligencia alkotta képek címkézésén módosít a Meta, méghozzá úgy, hogy míg eddig a Made with AI/mesterséges intelligenciával készült megjelöléssel látta el ezeket a típusú képeket, mostantól AI Info lesz az új jelölés.

Ezt a lépést a a fotósok panasza indokolta, hiszen olyan képek is megkapták a mesterséges intelligencia címkét, amelyeket igazából ember készített, nem számítógép.

A Meta közleményében az AI Info megjelölését azzal indokolta, hogy az eddigi címkék

nem minden esetben feleltek meg a felhasználói elvárásoknak, és nem mindig adtak kellő kontextust.

A cég 2024 elején vezette be a Made with AI címkéket, hogy a versenytársakhoz hasonlóan egyértelműen megkülönböztesse azokat a tartalmakat, amelyeket mesterséges intelligencia generál. Valahol mégiscsak hiba történt, ugyanis a fotósok hamarosan azt észlelték, hogy a Facebook és az Instagram olyan képeket is mesterséges intelligencia címkével lát el, amelyeket emberi kéz alkotott.

A legújabb metás frissítésekről beszámoló Engadget techportál úgy tudja, hogy a Photoshop egyes eszközeit érzékelhették a Facebook és az Instagram algoritmusai a mesterséges intelligencia beavatkozásának, ennek ellenére a Meta semmilyen konkrét módon nem utalt a Photoshopra – szúrta ki az Economx.

A lap úgy tudja, hogy az iparági szereplők együtt dolgoznak annak javításán, hogy tényleg élesen különbözzön egymástól annak megjelölése, hogy mely tartalom honnan származik.

Rovatok