A paleobotanika igazolta, hogy nem csak a mozik, a múzeumok és a fröccsöntött játékok gyártói köszönhetnek sokat a dinoszauruszok vesztének, hanem a borászok is.
Az ember és a szőlő közös története sok évezredre nyúlik vissza, a szőlő őstörténetét azonban csak most kezdjük megismerni, ősidőkből maradt fosszíliák alapján.
A Nature magazinban hétfőn közölt cikk szerint Kolumbia, Panama és Peru területén talált magok alapján a növény 19 és 60 millió évvel ezelőtt hódította meg a nyugati féltekét. A legkorábbi ismert szőlőmag, amit Indiában találtak, 66 millió éves, vagyis egyidős a Chicxulub-eseménnyel.
A Chicxulub a Föld második legnagyobb becsapódási krátere, ami a Mexikói-öbölbe dél felől benyúló Yucatán-félsziget közelében található. A 20 kilométer mély és 200 kilométer átmérőjű krátert egy nagyjából tíz kilométeres aszteroida becsapódása hozta létre egykor. Ez az egész bolygót letaroló szökőárt okozott, és a fajok 76 százalékát megsemmisítette, köztük a nem úszó vagy repülő dinoszauruszokat.
Mindig a dinoszauruszokra gondolunk, mert őket érte a legnagyobb csapás, de a kihalási esemény nagy hatással volt a növényekre is. Az erdő teljesen átrendeződött, megváltozott a növények összetétele
– mutatott rá Fabiany Herrera a chicagói Field Természettudományi Múzeum paleobotanikusa. „Ezek a legrégibb szőlők, amelyeket a világnak ezen részén felfedeztünk. Pár millió évvel fiatalabbak, mint a legkorábbiak, amelyeket a világ másik felén találtak. Ez azért fontos, mert azt mutatja, hogy a szőlő a dinoszauruszok kihalása után kezdett igazán elterjedni a Földön.”
A terjedéshez azonban nemcsak az erdők összetételének átrendeződése kellett, hanem a buldózerkedő gyíkok eltűnése is. A nagy tömegben mozgó hatalmas állatok ugyanis átalakítják a környezetüket, vagyis fákat kidöntögetve sokkal nyitottabbá alakítják az erdőket, ami túlzottan megnehezítette a kacsokkal a fákra kapaszkodó növények életét. Eltűnésük után azonban sokkal sűrűbb erdők jöttek létre, ahol kidomborodott a szőlők mászóképessége, miközben a bogyókat fogyasztó madarak és emlősök kezdték terjeszteni a magokat.
A dél-amerikai szőlőt a Field Természettudományi Múzeum paleobotanikusáról, Arthur T. Susmanről Lithouva susmaniinek nevezték el, lényegében a modern szőlő rokona, amelynek különböző fajai Közép- és Dél-Amerikában is vadon éltek, mielőtt ismeretlen okokból teljesen kivesztek.
Herrera – aki szerint más növények térhódítása mögött is kihalási események fedezhetők fel – a szőlőn kívül a napraforgó, az orchidea, és az ananász történetét is szeretné felderíteni.
A legutóbbi, 2023-ban közzétett genetikai felmérés 2503 asztaliszőlő- és borszőlőfajt azonosított, 1022 vadszőlőfaj mellett. A Földközi-tenger környékén élő szőlőket 200 ezer évvel ezelőtt egy jégkorszak szakította ketté, ekkor a mai Spanyolország, Portugália és Franciaország területén élő csoport elszigetelődött a Törökország, Szíria, Grúzia és Izrael területén húzódó régió szőlőitől. Az ember 11 ezer évvel ezelőtt kezdte termeszteni saját nemesített szőlőjét Nyugat-Ázsiában és a Kaukázusban, még közvetlen fogyasztásra, nem bor készítésére. Az itteni földművesek nyugat felé költözve vitték magukkal szőlőjüket, és keresztezték a nyugati vad változatokkal.