Egy időben keveredett a Neander-völgyi ember és a modern ember. A Neander-völgyiek Y kromoszómájából azonban semmit sem örököltünk. Miért alakult így?
Az emberek és Neander-völgyiek közös ősei több mint félmillió évvel ezelőtt váltak két csapatra: előbbiek maradtak a kellemes éghajlatú Afrikában, míg utóbbiak a kalandosabb és zordabb időjárású észak felé vették az irányt. Nem is találkoztunk sokáig, míg az Homo sapiens fel nem kerekedett 40-50 ezer évvel ezelőtt, hogy világot lásson, és akkor összefutottunk Európában és Ázsiában.
Ez egyszerre járt háborúskodással és a két fajta ember keveredésével. A ma élő európaiak 2 százaléka hordoz Neander-völgyi géneket, míg Ázsiában és Indiában a 6 százalékot is elérheti ez az arány.
A Neander-völgyiek genetikai felépítése nagyon hasonló volt a miénkhez: 20 ezer génjük volt 22 kromoszómapárba csomagolva, ehhez jöttek a nemet eldöntő XX vagy XY kromoszómák.
A megmaradt csontok, fogak és általunk hordozott gének alapján az egykori embercsoport genetikai felépítésének mintegy felét ismerjük. Tudjuk, hogy tőlük örököltük a vörös hajat, az orr formáját, az ízületi gyulladást és bizonyos betegségekkel szembeni ellenállást. Sok árulkodó jele van annak, ha egy adott gént a Neander-völgyiektől örököltünk. Ez alapján tudjuk, hogy van egy jelentős hiányosság: az Y kromoszómán nem hordozunk semmilyen Neander-völgyi gént.
A szerencsén múlt, véletlen meghalt az összes ilyen gént hordozó ember? Csak a Neander-völgyi nők vettek részt a keveredésben? Több magyarázat lehetséges.
Az Y egy nagyon csélcsap kromoszóma, szekvenálni is nehéz, mert tele van hulladékinformációval, nagyon változékony, az eltűnés határán billeg. Ha mégis felbukkan benne egy előnyös tulajdonság, mondjuk több, jobb, gyorsabb spermium – az gyorsan kiszorítja a gyengébb Y-okat. Elképzelhető, hogy az évezredekig tartó belterjesség miatt felhalmozódtak a káros mutációk, és a Neander-völgyi Y egyszerűen elvesztette a versenyt termékenység terén.
A másik lehetséges megoldás a Haldane-szabály. A brit biológus J.B.S. Haldane a húszas években figyelte meg, hogy a fajok hibridizációja gyakran eredményez szaporodásra képtelen egyedeket, és ez jóval gyakoribb a különböző nemi kromoszómák hordozóinál. Az emlősöknél, ahol a nőstények hasonló XX kromoszómát hordoznak, nagyobb eséllyel termékenyek. Ellenpróbaként, ugyanez a jelenség megfigyelhető a rovaroknál is, ahol a hímek ZZ kromoszómát, a nőstények ZW kromoszómát hordoznak – itt szintén az eltérő ZW kromoszómáknál gyakoribb a terméketlenség.
Lehetséges tehát, hogy a hibrid fiúgyermekek nem voltak nemzőképesek. A ma élő emberek így mind modernember-apától származnak. Utóbbit alátámasztja az a vélekedés, hogy olyan sokáig éltünk elszigetelten, hogy a Neander-völgyiek már félúton jártak, hogy teljesen különálló fajjá váljanak. Ennek ismérve, hogy a két faj egyáltalán nem tud életképes egyedet produkálni – a köztes fázisban pedig gyakoribbak a nemzőképtelen vagy életképtelen hibridek.
Egy teljesen másik kérdés, hogy miért rendelkezik a modern ember kizárólag emberi mitokondriális DNS-sel. A mitokondrium a sejt energiaközpontja, egykor különálló organizmusként társult és 37 saját génnel rendelkezik, ami anyai ágon öröklődik. Ez alapján a modern ember által örökölt gének onnan származnak, hogy anyai ágon volt egyszer egy Neander-völgyi após.