Index Vakbarát Hírportál

Az Apple is elbújhat a Samsung új fülhallgatója mellett

2024. július 11., csütörtök 06:15

Bemutatkozott a Samsung viselhető eszközeinek új generációja, a Galaxy Buds3, a Galaxy Buds3 Pro, a Galaxy Watch7 és a Galaxy Watch Ultra. A készülékekkel a dél-koreaiak egyértelműen az eddigi legerősebb felhozatalukat tették le az asztalra, mivel már nem kevés problémát okozhatnak az Apple-nek. Mutatjuk, mit érdemes előzetesen tudni a frissen leleplezett készülékekről.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, nagy nap volt a Samsung számára a szerdai, idei második Unpacked eseményükön ugyanis több új terméket is lelepleztek. A keynote sztárjai egyértelműen az új Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6-os mobilok voltak, mellettük azonban bemutatkozott a Galaxy Buds3 és Galaxy Buds 3 Pro, valamint a vállalat okosóráinak új generációja is, a Galaxy Watch7 és a minden hájjal megkent, brutális kinézetű Galaxy Watch Ultra.

Ezzel a dél-koreaiak két területen is kemény ellenfelet állítottak az Apple-nek, a Buds3 Pro tökéletes AirPods Pro-kihívó, míg a Watch Ultra – ahogy azt neve is sejteti – az Apple Watch Ultrával szemezgetők számára kínál alternatívát.

Brutális hangzás, instant tolmács

A Galaxy AI erejét mozgósítva a Galaxy Buds3 széria új lehetőségeket teremt a kommunikáció több színterén is. A Galaxy Z Fold6 vagy Flip6 készülékkel párosított Galaxy Buds3-as készülékek támogatják a Tolmács funkciót, aminek köszönhetően a készülékek képesek szinte azonnal lefordítani az idegen nyelvű beszédet. Emellett a Hangparancs (Voice Command) segítségével egyszerűen két szó kimondásával olyan funkciókat is vezérelhetnek, mint a zene lejátszása vagy leállítása, a fülhallgató vagy a csatlakoztatott okostelefon érintése nélkül. A hangzás is intelligensen optimalizálható, a Galaxy Buds fülhallgató viselési körülményeitől függetlenül.

A Buds3 sorozat mikrofonjai továbbá valós időben elemzik a kibocsátott hangokat és a külvilág zaját, hogy még minőségibb hangélményt biztosítsanak és fokozzák az aktív zajszűrést az Adaptív EQ és a továbbfejlesztett Adaptív aktív zajszűrés segítségével. Zenehallgatás során a Galaxy Buds3 Pro folyamatosan gyűjti és azonosítja a környező hangokat, és automatikusan, kézi szabályozás nélkül beállítja az optimális zaj- és hangszintet az Adaptív aktív zajszűrés, a Sziréna érzékelés (Siren Detect) és a Hangfelismerés (Voice Detect) segítségével, mindezt a felhasználó kényelme érdekében.

A Galaxy Buds3 Pro azonban még ennél is többet tud. A készülék továbbfejlesztett, kétirányú hangszórókkal és síkmembrános magashangszóróval (planar tweeter) rendelkezik a kifinomult, precíz, nagy tartományú hangzás érdekében, míg a menet közbeni kristálytiszta hangélményt kettős erősítőjével nyújtja. Az Ultramagas Hangminőség a Samsung saját fejlesztésű SSC kodekjével támogatja a megkettőzött mintavételi frekvenciát, amelynek köszönhetően a Galaxy Buds3 Pro viselői a nagy felbontású audiofájlokat is a lehető legmagasabb minőségben, telt hangzással és részletességgel élvezhetik.

A hangminőség színvonala ráadásul a telefonhívásokra is kiterjed. A gépi tanuláson alapuló, előre betanított modell segítségével a Galaxy Buds3 sorozat képes a beszélő valódi hangszínét visszaadni különféle zajkörnyezetben, miközben a Szuper-Szélessávú Hívás (Super-Wideband Call) funkcióval telített és természetes – az okostelefonok kiváló minőségű hívásaihoz hasonló – hívásélményt biztosít.

Ultranagy, ultraerős

Ahogy említettük, a fülhallgatók mellett új okosórák is debütáltak a párizsi Unpackeden. A Galaxy Watch 7 enyhén frissített külsőt kapott az elődhöz képest, a reflektorfény azonban egyértelműen a Galaxy Watch Ultrára irányult, a Samsungtól ugyanis ilyen típusú órát eddig még nem igazán láthattunk. Az új párnázott formatervezés – a Galaxy Watch kör alakú kialakítását idézve – minőségibb védelmet és látványt nyújt, míg a nagyobb kényelmet biztosító Dinamikus szíjcserés rendszerrel a felhasználók – bárhol és bármikor – a legtöbbet hozhatják ki magukból.

Az óra viselői az extrém tartósságért tervezett prémiumképességekkel – köztük a 4-es fokozatú titánvázzal és a 10ATM vízállósággal – tovább feszegethetik a határaikat. Emellett a Galaxy Watch Ultra még szélesebb magassági tartományban működik, 500 méteres tengerszint alatti mélységtől 9000 méteres magasságig. A felhasználók így szinte bárhol – természetes vizekben úszva vagy extrém környezetben kerékpározva – részesülhetnek az óra által nyújtott fitneszélményekben.

Az óra viselői az újonnan hozzáadott Gyorsgombbal azonnal elindíthatják és irányíthatják edzésüket, igényeikhez igazítva további funkciókat is feltérképezhetnek, a biztonság érdekében pedig aktiválhatják a Vészhelyzeti Szirénát. Egy pillantással ellenőrizhetik az edzés utáni statisztikákat a Galaxy Watch Ultra speciális óralapjain, amelyek automatikusan Éjszakai módba kapcsolnak a sötétben való optimális olvashatóság érdekében. A 3000 nites csúcsfényerőnek köszönhetően a Galaxy Watch Ultra felülete ráadásul még erős napfényben is tisztán látható. Mindezek mellett az üzemidőre sem lehet panasz: az Ultra energiatakarékos módban akár 100, edzés közbeni energiatakarékos módban pedig 48 órán keresztül működik.

Indul az előrendelés

A Galaxy Watch Ultra 47 milliméteres méretben, titánszürke, titánfehér és titánezüst színekben lesz elérhető július 10-től, mindhárom esetben 279 990 forintos ajánlott fogyasztói áron. Magyarországon a bluetoothos Galaxy Watch7 40 milliméteres változata 129 990 forintos, a 44 milliméteres 149 990 forintos, az LTE verzió 40 milliméteres változata 139 990 forintos, míg a 44 milliméteres 159 990 forintos áron lesz majd beszerezhető. A Galaxy Buds3 sorozat két árnyalatban, ezüst és fehér színben lesz kapható. A Galaxy Buds3 69 990 forintos, míg a Galaxy Buds3 Pro 99 990 forintos ajánlott fogyasztói áron lesz elérhető.

(Borítókép: Gábor Zoltán / Index)

Rovatok