Egykor mozgássérülteket segítő, Kína által lenyúlt találmány különös története a harctéri barkácsolás csúcsait döntögető ukrajnai harctéren.
A szomszédunkban folyó orosz–ukrán háború nemcsak felfoghatatlan tragédiák tömegét jelenti, hanem egy sor haditechnikai fejlesztésnek is utat nyit. Ha mentális közérzeti okból kerüljük a témát, és csak annyit tudunk, hogy a két és fél éve tomboló háború valamikor tavaly egyfajta maszek drónháborúvá alakult, azzal már ügyesen megkarcoltuk a felszínt.
Az ukrajnai háború több új fejezetet nyitott a hadviselés történetében. Legalábbis a kiberhadviselésen és a műholdak alkalmazásán kívül, az olcsó katonai drónok, az RPG-robbanófejjel és gyorskötözővel posztmodern tüzérségi eszközzé alakított kereskedelmi drónok, valamint a jetskiből épített, de teljesen új találmánynak számító haditengerészeti drónok területén mindenképpen. Az oroszok jönnek a Orlanokkal, Lancetekkel és a terrorbombázó iráni Sahed mopeddrónokkal. Az ukránok válaszul bútorgyárakat állítanak át a pozdorjalemezből és üveggyapotból konstruált, nagy hatótávolságú kamikaze drónjuk tömeggyártására.
A drónok nemcsak a levegőben, hanem a felszínen is megjelentek, mindkét oldalon. Ellátmányt szállítanak, sebesültet mentenek, ha kell, harcolnak is. A kezdeti komoly hadiipari mérnöki stílus és minőség helyét itt is átvette a halálbarkácsolás, amelynek különösen szélsőséges példája az orosz harci hoverboard drón.
Az orosz felszíni gördeszkadrón a New Scientist beszámolója szerint két darab hoverboardból áll, amelyek 100 kilós terhet képesek szállítani a terepen, 12 km/órával tudnak közlekedni, és 2 kilométeres távolságból irányíthatók. Az eszközöket egy Two Majors nevű titokzatos csapat fejlesztette és készíti. De miért számít ez technikai és történelmi kuriózumnak?
A hoverboard, magyaros nevén légdeszka, egy kerekek nélküli, futurisztikus, lebegő gördeszka, amelyet a világ a Vissza a jövőbe-mozifilmekből ismerhetett meg. A Vissza a jövőbe egy tudományos-fantasztikus tini vígjáték volt, és bár a lebegő gördeszka ötlete még messzebb, egy Michael Kennedy Joseph új-zélandi költő és sci-fi író 1967-es írásáig vezethető vissza, igazából az 1990-es évek elején került bele igazán a popkulturális tobzódásba, onnantól próbálták megvalósítani mágnesekkel, illetve más, többé-kevésbé közveszélyes megoldásokkal.
A helyzet azonban az, hogy a harci hoverboard nem lebeg, a megnevezés ugyanis pár évtizeddel később átragadt az önegyensúlyozó rollerekre. Ezeknek, mint ismert, oldalt van egy-egy kereke és súlypontáthelyezéssel gyorsíthatók vagy fékezhetők. Az ilyen rollerek története negyed évszázaddal ezelőtt kezdődött, amikor Dean Kamen feltaláló Segway néven kezdte gyártani őket, de előtte a befektetőnek felkért Jeff Bezos és Steve Jobs is mehettek egy kört ezekkel, és olyan jól szórakoztak, hogy be is szálltak az üzletbe.
Az eredeti terv, hogy hatalmasat kaszálnak a kínai piacon,
nem jött be.
A Segway drága volt, Ázsiában olcsón másolták. Az amerikai gyár pert indított, de közben olyan gyengén fogyott a termékük, hogy végül a kínai vetélytárs Ninebot felvásárolta őket.
Az eredetileg mozgáskorlátozottakat segítő, a súlypontot extra végtaggá alakító, önegyensúlyozó technika így vadkapitalista kitérővel érkezett meg a keleti frontra, és hátán egy 1962-ben rendszeresített szovjet harckocsi-elhárító aknával talán épp egy modern nyugati harcjármű felé döcög.
Attól, hogy nem ez lesz a jövő szárazföldi harci drónja, a dolgok még nem lesznek kevésbé szürreálisak, jelenleg ugyanis a világ hadseregei a légi drónokhoz hasonlóan polcról kapható robotkutyák militarizálásán és bevezetésén dolgoznak. Amerikai fejlesztők már ugrás közben lángszórózó változatot is fejlesztettek. Ezek jelenleg még több millióba kerülnek – a csillámos diszkócseresznye színű hoverboardok még újan is egy nagyságrenddel olcsóbbak, persze hiányzik belőlük a harci lépegetők pszichológiai elrettentő hatása.