Index Vakbarát Hírportál

Lefújja holdjáró küldetését a NASA

2024. július 18., csütörtök 12:14

Több évet csúszott a program, az elszálló költségeket inkább az Artemis-programra fordítják.

Az amerikai űrhivatal (NASA) szerdán a túl magas költségekre hivatkozva bejelentette, hogy törli a VIPER (Volatiles Investigating Polar Exploration Rover) holdjáró küldetését. Az űrhivatal sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy „átfogó belső felülvizsgálatot” tartottak, és a többszörös csúszások, valamint a költségek növekedése indokolttá tette a program lefújását.

A NASA tájékoztatása szerint eddig mintegy 450 millió dollárt (161 milliárd forintot) költöttek el a VIPER fejlesztésére. A rovert eredetileg 2023 végén akarták útnak indítani, de a startot először egy évvel halasztották el, majd 2025 szeptemberére tűzték ki.

A VIPER a Hold déli pólusán szállt volna le, hogy fúrójával mintákat gyűjtsön a holdfelszín kőzetéből. A konkrét feladat víz felfedezése és lelőhelyeinek feltérképezése lett volna. A holdjárót az Astrobotic Technology magánűrvállalat által épített Griffin leszállóegység juttatta volna a Holdra.

A NASA közlése szerint a golfautó méretű holdjárót szétszedik, és más projektekben használják fel, de előtte várják űripari érdeklődők esetleges ajánlatait. Nicola Fox, a NASA misszióinak igazgatója hangsúlyozta, hogy maximálisan kiaknázzák a VIPER megépítéséhez használt technológiát és munkát, és egyúttal jelentős forrásokat tudnak megtakarítani az űrhivatal Artemis-programjához, amelynek célja, hogy ismét embereket juttassanak a Holdra.

Az Astrobotic a jövő év végén ennek ellenére megkísérli a Holdra juttatni saját Griffin leszállóegységét. Az űrvállalat első Holdhoz tervezett missziója januárban kudarcot vallott, meghibásodott holdszondája a Csendes-óceánba hullott vissza.

(MTI)

Rovatok