Index Vakbarát Hírportál

Házon belüli botrányt eredményezett a Samsungnál az Apple másolása

2024. augusztus 4., vasárnap 15:18

Nem mindenki elégedett a frissen bemutatott Galaxy Buds3-as fülhallgatók és a Galaxy Watch Ultra kinézetével a Samsungnál, azok ugyanis még a vezetőség szerint is túlságosan az Apple készülékeit másolják.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, július 10-én leplezte le a Samsung a legújabb, hajlítható kijelzővel szerelt telefonjait, illetve első okosgyűrűjét is. Ezek mellett azonban a vállalat új vezeték nélküli fülhallgatóira és okosóráira is irányult némi figyelem – bemutatkozott a Galaxy Buds3 és Buds3 Pro, valamint a Galaxy Watch7 és Watch Ultra.

A Buds3 Próról készült tesztünkben azt írtuk, hogy a Samsung egy minden korábbinál jobb fülhallgatót tett le az asztalra, amit részben az új dizájnnak köszönhet.

A vállalat vezetőségénél erről még sincs mindenki meggyőződve. Az AjuNews portál jelentése szerint a Samsung Electronics elnöke, Jay Y. Lee egyáltalán nem elégedett az új kiegészítők dizájnjával, a jelek szerint pedig az okostelefonos részleg néhány emberével szemben – köztük a Samsung MX-vezetője, T. M. Roh ellen – is intézkedéseket hozott.

Egy bennfentes forrás szerint a Samsungon belül jelenleg napról napra nő a feszültség a történtek miatt. Megfogalmazása szerint 

a belső légkör jelenleg nagyon rossz.

Az, hogy mindennek milyen következményei lesznek, egyelőre nem tudni, az azonban tagadhatatlan, hogy a Galaxy Buds3 és Buds3 Pro kiköpött mása az Apple-féle AirPodsoknak, ahogy a Galaxy Watch Ultra is számos Apple Watch Ultra jegyet hordoz magában – a névtől eltekintve is. 

Rovatok