Index Vakbarát Hírportál

Megfejtették a félelmetes jóslatokkal teli ókori kőtáblákat

2024. augusztus 19., hétfő 19:10

Az ókori uralkodódok a leírt baljós égi jeleket figyelték, és igyekeztek elkerülni a csapásokat.

Tudósok sikeresen megfejtették a mai Irak területéről, az ókori Babilóniából származó, baljós jóslatokkal teleírt 4000 éves agyagtáblák szövegét. A négy tábla 1892 és 1914 között került a British Museum birtokába. Az Eufrátesz partján fekvő egykori Sippar városban íródott szövegek különböző csapások bekövetkezését jelezték előre.

Az ősi ékírást a Londoni Egyetem professzora, Andrew George, és a független kutató Tanigucsi Junko közösen fejtették meg. Jelenleg ez a holdfogyatkozásokat feljegyző legrégibb ismert szöveg, ami a fogyatkozással egybeeső rossz eseményeket rögzíti.

A holdfogyatkozás akkor következik be, amikor a Hold és a Nap között áthaladó Föld árnyéka áthalad a Holdon. Az ókori babilóniaiak nagy jelentőséget tulajdonítottak a látványos kozmikus eseményeknek, és a Hold alakja, az árnyékok hossza és mozgása alapján próbálták megjósolni a jövőt.

„A király meghal, Elam elpusztul”

Az egykori uralkodók a korabeli csúcstechnológiának számító asztrológiai megfigyelések alapján próbáltak a jövőre felkészülni. 

A későbbi időszakokban a bizonyítékok arra utalnak, hogy az asztrológiai megfigyelések kifinomult eszközök voltak az uralkodó megvédéséhez, és ahhoz, hogy a viselkedése az istenek akaratához igazodjon

– írták tanulmányukban a szerzők.

A kutatók szerint az asztrológusok agyagtáblái olyan kézikönyvek voltak, amelyek a holdfogyatkozások tulajdonságait baljós előjelként értékelik, és a velük időben egybeeső negatív eseményeket vagy a fiktív eseményeket lajstromozták. Összesen 61 óment írtak le

„ha X történik, akkor Y fog történni”

formában – az X ebben az esetben a holdfogyatkozás dátumától és az árnyékok mozgásától függ.

A kövekezmények szinte minden esetben rosszak voltak: árvíz kerekedik mindenütt, éhínség pusztít, és az emberek ezüstért eladják a gyerekeiket, vagy éppen általános káosz lesz úrrá az országban.

A jól értesült királynak egy holdfogyatkozás esetén az volt a teendője, hogy tanácskozott papjaival, akik bélből jósolva különböző rituálékat írtak elő a csapások elkerülése érdekében. Úgy hitték, hogy a megfelelő szertartásokkal elháríthatják a gonosz erőket, és elkerülhetik a Hold által előre jelzett jövőt.

(ArtNet, LiveScience)

Rovatok