Évszázadok óta vita tárgya, hogy a torinói lepel valóban az a vászon, amelybe Jézus Krisztus testét csavarták, miután levették a keresztről több mint kétezer éve. Sokan állítják, hogy valódi, de nagy számban vannak, akik úgy vélik, középkori hamisítványról van szó. A történészeket és kutatókat leginkább a vászon kora és az azon látható férfitest lenyomata izgatja.
Mielőtt bemutatnánk a legújabb kutatás eredményét, egészen pontosan két, idén nyilvánosságra hozott vizsgálat megállapításait, érdemes feleleveníteni a torinói lepel nem mindennapi történetét. A keresztény hagyomány úgy tartja, hogy a torinói lepel nem más, mint Jézus halotti leple, amelyet a XVI. század vége óta őriznek a torinói Keresztelő Szent János székesegyházban.
A 4,3 méter hosszú és 1,1 méter széles, halszálkamintásan szőtt lenvásznon egy körülbelül 1,75 méter magas, szakállas férfi testének lenyomata rajzolódik ki, akit láthatóan megkínoztak. Legalábbis ezt állítja tudósok egy csoportja, szerintük ugyanis a római kivégzési módra utalnak a fején, a kezén és a lábfején található sérülések, valamint egy szúrt seb a szív tájékán.
Az első feljegyzés a lepelről 1354-ből való, amikor Geoffroy de Charny lovag átadta azt Lirey városában a templom esperesének, azt állítva, hogy ez az a lepel, amelybe Jézus testét csavarták, miután levették a keresztről. Az soha nem derült ki, miként jutott a francia lovag a lepelhez, amelyet aztán a templomban ki is állítottak.
Troyes püspöke 1389-ben azonban már meg volt győződve róla, hogy a lepel hamisítvány. Mindezt arra alapozta, hogy állítólag egy helyi festő beismerte neki a hamisítás tényét. Rögtön írt is VII. Kelemen avignoni ellenpápának, hogy nyilvánítsa hivatalosan hamisítványnak. A pápa kinyilatkoztatta, hogy a lepel ember által készített vallási tárgy, és nem ereklye, ugyanakkor engedélyezte, hogy továbbra is kiállítsák a lirey-i templomban.
Majdnem száz évvel később – 1453-ban – Geoffroy de Charny unokája eladta a leplet a Savoyai-családnak két vár ellenében Chambéry városában. Viszont a városban 1532-ben pusztító tűzvész a leplet is megrongálta. Az ereklyét végül 1578-ban a savoyaiak fővárosába, Torinóba vitték. Ezt követően csak nagyon ritkán, kivételes alkalmakkor mutatták meg a nagyközönségnek. Az egyik 1978-ban volt, a lepel Torinóba érkezésének 400. évfordulóján. De a Covid-járvány alatt – sokak kérésére – online elérhetővé tették.
Az Aleteia című lapban William Meacham archeológus azt igyekezett bizonyítani 2024 áprilisában , hogy hamis az állítás, amely szerint a lepel anyaga középkori, bár egy 1988-as radiokarbon (C–14-es) vizsgálat 1260 és 1390 közé tette a korát. Meacham úgy okoskodott, hogy a közel-keleti régió múzeumaitól kért olyan lenvászonmintákat, amelyekről tudott keletkezési idejük. Így a római megszállás idejéből Izraelből (a korabeli Júdea), Egyiptom különböző időszakaiból és Európa hasonló korszakaiból származó mintákat vizsgált.
Az összehasonlított minták közül a torinói lepel lenszálai szinte tökéletesen megegyeztek a júdeai korszakból származó korabeli mintákkal. Ezek után kijelenthető, hogy a torinói lepel tényleg valahonnan a Közel-Keletről származik, ezáltal nem lehet középkori hamisítvány. Megállapítása alátámasztja a korábbi vizsgálati eredményt, hogy a lepel szálai által megőrzött virágpornyomok a Földközi-tenger keleti régiójában honos fajoktól származtak.
Valamiért a nemzetközi sajtó csak a napokban kapta fel azt az újabb kutatást, amely ugyan még 2022-ben jelent meg a Heritage-ben, de eddig nem kapott különösebb figyelmet. Liberato De Caro tudós és csapata a Bari Kristálytani Intézetben 2019-ben kezdte meg kutatásait. Olyan speciális röntgeneljárással vették szemügyre a torinói lepel egy lenmintáját, mint amilyennel a ásványok, kristályok szerkezetét tanulmányozzák. Vizsgálódásukkor megállapították, hogy lenvászon lepel anyaga szerkezetében megegyezik egy másik minta szerkezetével, amelyről köztudott, hogy a Masszada Erőd ostromának idejéből származik.
Az erőd a Holt-tenger nyugati partján fekszik, mintegy 440 méterrel a tengerszint felett. Az ásatások kiderítették, hogy az ókori világ egyik legnagyobb erődítménye volt, a maga 600x200 méteres fennsíkjával, amelyet kőfallal és őrtornyokkal vettek körbe. Elfoglalhatatlannak tűnt, hiszen a sziklák között egyetlen irányból lehetett csak megközelíteni. Említi Josephus Flavius is a Zsidó háború című művében, hasonlóképpen a kumráni tekercsekhez. A nagy zsidó felkelés idején elzavarják az ott állomásozó rómaiakat. (I. sz. 6 és 66 között volt római ellenőrzés alatt először.) Jeruzsálem eleste és a háborút követően Flavius Silva vonult oda elfoglalni, amit hosszú ostrom után meg is tett. Josephus Flavius írása szerint a 960 védő – hét nő és gyerek kivételével – mind öngyilkosságot követett el.
De Caro és csapata azt is megállapította, hogy az 1988-as radiokarbon vizsgálathoz használt minta nem volt a teszteléshez kellőképpen megtisztítva, és mivel rengeteg ember kezén ment át a középkorban, ezért maradhattak rajta olyan nyomok, amelynek eredményeként XIV. századinak vélték a lenvásznat. Ezzel együtt az is kiderült, hogy a vászon sokkal elhasználtabb volt, semmint, hogy csak néhány száz éves legyen. Állításuk szerint a vászon legalább 1300 évig pihent egy olyan helyen, ahol a hőmérséklet folyamatosan 20 és 22,5 Celsius-fok között volt, 55-75 százalékos levegő-páratartalom mellett.
A középkortól kezdve általános volt a felfogás, hogy Jézus Krisztus arcmását látták a leplen. Később – már a XX. század második felében – azzal kezdtek el foglalkozni, hogy miként került az arcmás a lepelre. Voltak komoly próbálkozások:
Ezt a kört zárták 2024-ben De Caro és Meacham legfrissebb kutatásai, de maradt még elég sok megválaszolatlan kérdés így is.
(Borítókép: Shutterstock)