Az üzenetküldő alkalmazás vezetői elnézést kértek, amiért az oldalukra is kikerültek azok a szexuális tartalmú deepfake képek és videók, amelyek Koreában is elterjedtek. A bűncselekményért 2019-ben letartóztatták Cso Dzsubint, aki az egyik terjesztőcsoport vezetője volt.
A Telegram elnézést kért a dél-koreai hatóságoktól az üzenetküldő alkalmazáson keresztül megosztott deepfake pornográf anyagok kezeléséért, digitális bűncselekményjárványt okozva az országban. Néhány nappal azután került ez nyilvánosságra, hogy a dél-koreai rendőrség közölte, hogy vizsgálatot indítottak a Telegram ellen, azzal vádolva, hogy közreműködött az ilyen képek terjesztésében – számolt be a BBC.
Az elmúlt hetekben számos Telegram-chatszobáról − sokat közülük tinédzserek működtetnek − kiderült, hogy deepfake fényképek kerültek fel fiatal nőkről. A hatóságok szerint a Telegram azóta eltávolította az ilyen videókat platformjáról.
A dél-koreai Kommunikációs Szabványügyi Bizottságnak (KCSC) adott nyilatkozatában a Telegram elismerte, hogy a helyzet „szerencsétlen”, hozzátéve, hogy „elnézést kért, ha félreértés történt”. Azt is megerősítette, hogy 25 ilyen videó eltávolítását kérte a KCSC.
A KCSC-hez intézett legutóbbi nyilatkozatában a Telegram egy e-mail-címet is javasolt, amely a jövőbeni kommunikációra szolgál. A dél-koreai bizottság a vállalat megközelítését „nagyon előretekintőnek” minősítette, a Telegram pedig „elismerte a helyzet komolyságát”.
Mesterséges intelligencia generálja a deep fade-et, mellyel egy valódi személy arcát egy hamis testtel kombinálja. A közelmúltbeli deepfake botrány felháborodást váltott ki Dél-Koreában, miután az újságírók felfedezték, hogy a rendőrség az ország két legnagyobb egyetemén vizsgálja a deepfake pornóképeket és videókat.
Később kiderült, hogy a rendőrség 118 jelentést kapott ilyen videókról az elmúlt öt napban. Hét gyanúsítottat, köztük hat tinédzsert, a rendőrség a múlt héten hallgatta ki.
A chatcsoportok kapcsolódtak az egyes iskolákhoz és egyetemekhez szerte az országban. Az áldozatok közül sokan diákok és tanárok voltak, akiket az elkövetők ismertek. Dél-Koreában azok, akiket szexuális tartalmú deepfake-ek létrehozásában bűnösnek találnak, akár ötéves szabadságvesztésre is ítélhetnek, és akár 50 millió von bírságot szabhatnak ki.
Ezek a felfedezések Dél-Koreában a Telegram orosz születésű alapítójának, Pavel Durovnak a letartóztatását követik Franciaországban azzal a váddal, hogy gyermekpornográfia, kábítószer-kereskedelem és csalás történt az üzenetküldő alkalmazásban. Durov ellen azóta vádat is emeltek.
Múlt kedden Jun Szogjol dél-koreai elnök utasította a rendőrséget, hogy „alaposan vizsgálják ki és kezeljék ezeket a digitális szexuális bűncselekményeket, hogy végleg felszámolják őket”. A nőjogi aktivisták azzal vádolták a dél-koreai hatóságokat, hogy engedélyezték a szexuális bántalmazást a Telegramon.
2019-ben kiderült, hogy egy csoport arra használta az alkalmazást, hogy több tucat nőt és gyereket zsaroljon meg pornográf tartalmak filmezésére. A csoport vezetője Cso Dzsubin, akit húszévesen ítéltek 42 év börtönbüntetésre.