Index Vakbarát Hírportál

Ki nem találja, melyik közösségi platformot fejlesztő cég robbantott nagyot az AR-szemüvegek terén

2024. szeptember 21., szombat 16:23

A Snap bemutatta a Spectacles ötödik generációját, egy új, átlátszó lencsével rendelkező, önálló AR-szemüveget, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy Lenseket használjanak, és barátaikkal együtt új módon fedezzék fel a világot. A Spectaclest a Snap OS, egy vadonatúj operációs rendszer hajtja, amelyet arra terveztek, hogy javítsa az emberek természetes interakcióját a világgal; és ugyan a fejlesztés meglehetősen sokoldalú lett, ára rendkívül borsos.

Hosszú évek óta próbálkozik már a Snapchatet is fejlesztő Snap a hardveres piacra való betöréssel, ez idáig azonban nem arattak áttörő sikert Spectacles elnevezésű szemüvegeik, amik eddig tulajdonképpen ugyanarra voltak képesek, mint a telefonra letölthető alkalmazás – csak kicsit immerzívebben. A vállalat azonban nem adta fel álmait, így a napokban leleplezték az AR-szemüveg ötödik generációját, amibe minden korábbinál több reményt fektetnek, szerintük ugyanis most végre sikerült elérniük azt, amire éveken át készültek.

Éveken át tartó munka gyümölcse

A Spectacles több mint egy évtizednyi kutatás és fejlesztés eredménye, a Snap olyan hardvert hozott létre, amely elmondásuk szerint túllépi a képernyők korlátait, és az embereket a való világban hozza össze. A Spectacles nagyon magas szintű technológiát sűrít bele egy olyan AR szemüvegbe, amely kevesebb mint feleannyit nyom, mint egy tipikus VR-headset – súlya mindösszesen 226 gramm. A készülék továbbá négy kamerával rendelkezik, amelyek a Snap Spatial Engine segítségével zökkenőmentes kézkövetést biztosítanak.

Érdekesség, hogy az optikai rendszert a nulláról fejlesztették ki a Snapnél, és kizárólagosan csak a saját technológiájukat használja.

A Spectacles folyadékkristályos szilícium (LCoS) mikroprojektorokat használ, amik élénk, éles képeket hoznak létre. Az optikai rendszer 46 fokos látómezőt biztosít, 37 pixel per fokos felbontással – ez nagyjából ahhoz hasonlítható, mintha egy száz hüvelykes tévétől három méterre állna a felhasználó. Az ötödik generációs Spectacles továbbá automatikusan elsötétedik a környezet megvilágítása alapján, így a vizuális élmény vibráló marad, akár beltéren, akár kültéren – még közvetlen napfényben is.

A készülék belsejében két Qualcomm Snapdragon processzor dolgozik a zökkenőmentes AR-élményért, a chipek a szemüveg szárában találhatók. A hűtésért és hőelvezetésért gőzkamrák felelnek, amiatt azonban, hogy így telepakolták a készüléket, a Spectacles üzemideje meglehetősen rövid – egy teljes töltéssel 45 perc használatot ígér a Snap.

Snap OS a lelke

A Spectaclest egy új, intuitív felület kelti életre, az ugyancsak a Snap által fejlesztett Snap OS. Az operációs rendszer olyan funkciókat implementál, amelyek tükrözik, hogyan lépnek természetesen kapcsolatba az emberek a világgal. A felhasználók könnyedén navigálhatnak a Snap OS-ben kéz- és hangvezérléssel – a főmenü pedig a tenyér felfordításával nyitható meg. A Snap Spatial Engine emellett megérti a körülöttük lévő világot, így a Lensek valósághűen jelennek meg három dimenzióban. Az elképesztően alacsony, 13 milliszekundumos mozgás-képkocka késleltetés pontosan jeleníti meg a Lenseket, és természetesen integrálja azokat a környezetükbe.

És hogy mi a Spectacles lényege? A Snap röviden és tömören egy olyan szemüveget szeretne készíteni, amiben egyszerre akár több ember is beléphet ugyanabba a kiterjesztett valóságba – barátok közösen tanulhatnak, szórakozhatnak a való életben, majd felrakhatják a Spectaclest, hogy tovább fokozzák az élményt. A Snap emellett a Snapchat appot sem hagyta magára. A 24 óra után eltűnő történetek által népszerűvé vált alkalmazást teljesen újratervezi a vállalat, ha pedig ez még nem lett volna elég, új, mesterségesintelligencia-alapú filtereket is bemutattak, amik egy következő frissítés során kerülnek majd be az appba.

A Spectacles beszerzése azonban egyelőre nem túl egyszerű, emellé pedig még rendkívül drága is. A Snap jelenleg csak fejlesztők számára biztosít hozzáférést – nekik is csak akkor, ha beleegyeznek abba, hogy havonta 99 dolláros havi díjat fizetnek a vállalatnak egy éven keresztül. Ezért cserébe a Snap hozzáférést biztosít egy darab Spectacleshöz, illetve azokhoz a fejlesztői eszközökhöz, amikkel újabb alkalmazások és játékok készíthetők majd a Snap szemüvegéhez. Jelenleg a felhasználói élmény meglehetősen korlátozott, a LEGO-nak jelent meg Bricktaculars nevezetű alkalmazása, jó hír azonban, hogy az ILM Immersive, a Niantic és a Wabisabi Games is appokat fejleszt a Spectaclesre.

(Borítókép: Snap Inc.)

Rovatok