Index Vakbarát Hírportál

Tovább csúszik az Apple Intelligence, a vártnál is később jelenik meg

2024. október 7., hétfő 05:48

Bár az Apple konkrét dátumot nem ígért, a bennfentesek szinte biztosra vették, hogy az Apple Intelligence-t is elhozó iOS 18.1-es frissítés még október első felében megérkezik – erre azonban egyre kevesebb az esély. Számos késés után most úgy néz ki, hogy végül a hónap utolsó hétfőjén, október 28-án futhat be az új verzió, de még semmi sincs kőbe vésve.

Enyhén szólva sem áll túl jól az Apple Intelligence fejlesztésével az Apple. Mint az nemrégiben kiderült, a 2024-es Worldwide Developer Conference-en belengetett funkciók közül csak néhány érkezik meg idén októberben az iOS 18.1-es frissítéssel; a végleges verzió pedig majd csak valamikor jövő tavasszal lesz kész.

Ezt a helyzetet rontja tovább az a tény, hogy a korábbi október eleji megjelenést most október végére tolhatta az Apple – az iOS 18.1 ugyanis még mindig csak a tesztelők számára érhető el.

Amennyiben október 7-én megérkezik a hatodik fejlesztői béta, úgy ha minden jól megy, október 28-án publikusan is megjelenhet az Egyesült Államokon belül az almás mesterséges intelligencia; európai megjelenéssel azonban egyelőre még nem érdemes számolni.

Ahogy arról korábban az Indexen is több ízben írtunk már, az Apple Intelligence az Európai Unió szabályozásai miatt egyelőre nem lesz elérhető a kontinensen – kiindulva azonban abból, hogy mennyire félkész állapotban van, ez egyelőre nem is akkora probléma. Az persze már más kérdés, hogy idehaza mikor lesz elérhető – erről ugyanis szó szerint semmit sem tudni.

Rovatok