Index Vakbarát Hírportál

Fehérjéket megfejtő programok kapták a kémiai Nobel-díjat

2024. október 9., szerda 11:56

Azfehérjék aminosavakból álló végtelenül bonyolult szerkezetét kibogozó és új fehérjéket tervező mesterséges intelligencia kapta a rangos tudományos kitüntetést idén.

A Svéd Királyi Akadémia szerda délelőtti bejelentése szerint 2024-ben David Baker, Denis Hassabis és John M. Jumper kapja a kémiai Nobel-díjat a fehérjék szerkezetének megfejtéséért.

David Baker amerikai biokémikus és bioinformatikus. A fehérjék szerkezetét megjósoló Rosetta algoritmus mellett az ő vezetésével fejlesztették a Foldit biokémiai játékot. Tucatnyi, azóta a nagyobb gyógyszertárak tulajdonát képező biokémiai vállalkozás alapítója. Nős, két gyermek apja. Vasárnap ünnepelte 62. születésnapját. Baker korábban nem létezett, mesterséges fehérjék előállításáért kapja a Nobelt.

John Jumper az Alphabet mesterségesintelligencia-cége, a DeepMind igazgatója, Demis Hassabis pedig az ügyvezetője. Jumper és Hassabis irányításával hozta létre cégük az AlphaFold mesterséges intelligenciát, amely nagyon pontosan képes megjósolni és modellezni afehérjék felépítését (közben arra is időt szakítottak, hogy az AlphaGóval legyőzzék az aktuális Go-világbajnokot).

A fehérjék aminosavak hosszú láncolatából álló óriási molekulák, amelyek különböző térbeli szerkezetet felvéve különleges kémiai műveleteket tudnak végrehajtani, a sejtek és szervezet működésének alapjai. A működés szempontjából döntő szerkezetüket azonban eddig elképzelhetelenül nehéz feladat volt megfejteni. Ha úgy tetszik, az AlphaFold megoldotta a biokémia gordiuszi csomóját, és nem csupán az élet működésének, de a jövő gyógyszereinek egyik alapja lehet. Jó példa erre, hogy a koronavírus-világjárvány idején felhasználták a programot a vírus felületén található tüskefehérjék feltérképezésére.

Baker a bejelentést követően a sajtó képviselőinek adott telefoninterjúban elmondta, hogy aludt, amikor a bizottság képviselői felhívták, csak a felesége örömteli kiabálására ébredt fel. A professzor kiemelte, hogy ezek a programok nemcsak az élőlényekben előforduló fehérjék megfejtésére, hanem eddig ismeretlen funkciójú fehérjék tervezésére is használhatók.

A tavalyi kémiai Nobelt az elektronika, kijelzők és orvosi képalkotó berendezések jövőjét jelentő kvantumpöttyök felfedezői és kifejlesztői, Moungi Bawendi, Louis Brus és Alekszej Jekimov kapták.

A 2024-es Nobel-díjak közül hétfőn és kedden az orvosi-élettani és fizikai kitüntetetteket hirdették ki. Előbbi esetében az élettan egy viszonylag későn felfedezett mechanizmusa, a mikro-RNS-rendszer felfedezői, Victor Ambros és Gary Ruvkun kapták a díjat, míg a fizika területén a gépi tanulást megalapozó és ezzel mára a tudomány művelésében is új fejezetet nyitó John J. Hopfield és Geoffrey E. Hinton érdemelte ki a Nobel-plakettet.

(Borítókép:  A kémiai Nobel-díj díjazottjainak bejelentői, Johan Aqvist Hans Ellegren és Heiner Linke nézik, ahogy a győztesek, David Baker, Demis Hassabis és John M. Jumper képét mutatják Stockholmban, Svédországban 2024. október 9-én. Fotó: Christine Olsson / TT / Reuters)

Rovatok