Láthatóan csökken az Antarktisz feletti ózonlyuk. A nyolcvanas évek végén betiltott hajtógázok évtizedekig a légkörben maradnak, de mostanra láthatóak a visszaszorulásuk következményei.
2024-ben a megelőző éveknél kisebb volt a Déli-sark felett elhelyezkedő ózonlyuk a NASA és a NOAA friss jelentése szerint. Méretének monitorozása a montreali jegyzőkönyv életbe lépését követően, 1992-ben kezdődött – azóta idén a hetedik legkisebb a légköri anomália kiterjedése.
Mint ismert, a sztratoszférában keletkező ózonréteg láthatatlan pajzsként védi a Földet a Napból érkező ultraibolya sugárzástól. Annak magas értéke pusztítja az élővilágot, mezőgazdasági károkat, bőrrákot és szürkehályogot okoz. 1974-ben kiderült, hogy a stabil, nem mérgező és nem gyúlékony klór-fluor-karbonok (ismert rövidítéssel CFC-k), amelyeket addig hűtőközegként, hajtógázként használtak, reakciók láncolatának eredményeként elpusztítják az ózonréteget.
Az 1989-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja által tető alá hozott, 197 ország által aláírt montreali jegyzőkönyv jelentősen visszaszorította az ózonréteget pusztító anyagok előállítását és használatát – máig ez a környezet védelmére irányuló legsikeresebb nemzetközi szerződések egyike. A légköri CFC mennyisége a nemzetközi fellépés nyomán folyamatosan csökken, de ezek a gázok stabilitásuk miatt képesek évtizedekig is a légkörben maradni.
Az ózonlyuk technikai értelemben nem egy lyuk, hanem egy olyan terület, ahol a történelmi átlag 2020 Dobson-egység alatt van az ózon koncentrációja. Földrajzi és időjárási sajátosságok miatt az Antarktiszon sokkal markánsabban ritkul az ózon, mint az Északi-sark felett. Ennek egyik oka, hogy a déli tavaszi évszak során jeges felhők csapdába ejtik az ózonra veszélyes anyagokat, amelyek elpusztítják az ózonréteget.
Ennek eredményeként az ózonhiányos régió legnagyobb kiterjedése szeptember 28-án 22,4 millió négyzetkilométer volt – az Európai Unió területének több mint ötszöröse. Az ózonlyuk napjainkban átlagosan 20 millió négyzetkilométeres, legnagyobb kiterjedése 28,4 millió négyzetkilométer volt 2000-ben. Az ózonlyuk zsugorodása a légköri CFC fokozatos csökkenésének és az észak felől az Antarktisz fölé érkező ózonnak tudható be – közben az ózonhiányos területen is kezd magasabbá válni a legalacsonyabb mért ózon-koncentráció.
2024-ről elmondható, hogy a megelőző három évtized éveihez képest átlag alatti az ózonlyuk súlyossága, de az ózonréteg még messze van a teljes gyógyulástól
– kommentálta az eredményeket Stephen Montzka, a NOAA vezető tudósa.
A jelenlegi trendeket követve várhatóan 2066-ra állhat teljesen helyre az ózonpajzs.